Hirdetés

Trials of the Blood Dragon - mégsem jár az olyan könnyen ingyen

|

Egy kicsit félrecsúszott a Ubisoft kommunikációja, de ez már csak azután derült ki, hogy sokan letöltötték a játék demóját.

Hirdetés

Nagyon megörültünk a Ubisoft kezdeményezésének, tök jópofának tűnt az egész ötlet, hogy a legügyesebbek ingyen juthatnak hozzá egy játékhoz. Így talán pont azokat jutalmazzák meg, akik sok időt töltöttek a sorozat korábbi részeivel. A cég pár hete bejelentette, hogy aki letölti és 15 próbálkozásból teljesíti a Trials of the Blood Dragon demóját, megkapja a teljes játékot ingyen. Csakhogy mint kiderült, ez így nem teljesen igaz.

A játékbeli üzenet már kicsit részletesebben taglalja a feltételeket. A teljes változat megszerzéséhez nem csak a demót, hanem az egész játékot, azaz mind a 30 küldetést végig kell játszani úgy, hogy mindössze 15-ször próbálkozunk. Amíg ezt a limitet el nem érjük, szabadon haladhatunk, viszont ahogy megvan, elbuktuk a lehetőséget, és maradhatunk a demónál. Ez kb. lehetetlen, még akkor is, ha valaki megnézi a végigjátszást YouTube-on, ugyanis nem feltétlenül az ügyességen, hanem részben a szerencsén múlik, hogy valahol elrontjuk-e vagy sem. A nem motoros küldetések miatt pedig mindegy, kinek mennyi tapasztalata van Trials játékokkal. Ez így már mindjárt más.

Olyanról is hallottunk, hogy valaki eleve nem tudott továbbhaladni, csak a demó pályákig jutott, ráadásul ha valakinek elmegy a net, bukja az egészet, mert végig online kell lenni.

Azért hajrá, próbálkozzatok, hátha sikerül.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)