Hirdetés

Kooperatív dark fantasy játékon dolgoznak az Evolve és a Left 4 Dead fejlesztői

|

Ezúttal nem egy zombis lövöldéről van szó, hanem valami egészen újszerű koncepcióról.

Hirdetés

Hiába volt remek a mag, az Evolve sajnos eltűnt a süllyesztőben, pedig a Left 4 Dead alkotóinak játékak nagyot is szakíthatott volna, ha nem a 2K égisze alatt jelenik meg. A csapat most egy másik kiadó, a Perfect World alatt próbálgatja a szárnyait.

Az egyelőre névtelen FPS játék valamikor 2018-ban érkezik majd, és egyelőre annyi biztos, hogy az Unreal Engine lesz az alapja. A stúdió elnöke elmondta, hogy ezúttal is az akcióra koncentrálnak majd és bőven lesznek rosszfiúk, akiket mészárolhatunk, azonban nem egy poszt-apokaliptikus játékról hanem egy dark fantasy elemekkel színesített címről van szó.

A Neverwintert és a Star Trek Online-t is jegyző kiadót látva várhatóan free-to-play modellel számolhatunk, amit a Turtle Rock már az Evolve kapcsán is nagyon dícsért:

A dobozos játék olyan, mint egy beszéd. Elmondod, a közönség pedig kénytelen végighallgatni. Ezzen szemben a free-to-play egy dialógus, ahol a fejlesztők és a játékosok folyamatosan kommunikálnak egymással.

A csapatba egyébként rengeteg művészt, dizájnert és egyéb fejlesztőt keresnek, úgyhogy valószínűleg most kapcsolnak majd nagyobb sebességi fokozatba.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)