Hirdetés

A Ubisoft szerint a Nintendo tanult a Wii U hibáiból

|

A Ubisoft vezérigazgatója elárulta a gondolatait a Nintendo legújabb, titokzatos konzoljával kapcsolatban.

Hirdetés

Mi még továbbra sem tudunk igazán sok biztos dolgot mondani a Nintendo NX-ről, viszont több fejlesztőcsapat is van, akinek már a kezében van a cég következő konzolja és már fejlesztenek is rá.

Az NX-szel kapcsolatban a legnagyobb kulcskérdés, hogy a Nintendo vajon sikeresen felismerte-e a Wii U gyengeségeit és meg tudott-e alkotni egy olyan konzolt, ami fel tudja majd venni a versenyt a konkurencia jelen generációs gépeivel.

Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója a napokban beszélt arról, hogy mit gondol a konzolról és elmondása szerint csak dicsérni tudja azt, amit a Nintendo elért:

"Egyelőre nehéz megmondani, hogy mekkora előrelépés ez a Wii U-hoz képest. Amit mi látunk az az, hogy a Nintendo tanult a Wii U esetében elkövetett hibákból. Minden cégnek le kell vonnia a tanulságot abból, amit csinál, hogy aztán elő tudjon állni valami olyannal, ami új és vonzó. Szerintem pontosan ez történt ebben az esetben is."

Persze itt sem találunk túl sok konkrétumot (és valószínűleg addig nem is fogunk, amíg a Nintendo nem akarja), de azért biztató, hogy a fejlesztőknek tetszik, amit látnak.

Ti mire számítotok? Mennyire szuperál majd a Nintendo NX?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)