Hirdetés

Ugyanazzal a buggal nyírható ki a Diablo IV egyik bossa, mint 27 évvel ezelőtt

|

A játékosközösség ma is ugyanazzal a lelkesedéssel használja ki a hibát, mint az első Diablo idején.

Hirdetés

Habár sokan voltak, akik a Blizzard utóbbi években nyújtott teljesítménye alapján előre temették a Diablo IV-et, a játék végül abszolút méltónak bizonyult a nagy elődökhöz, így a démonkaszabolós koncepció negyedszer (ha a mobilos Immortalt is számoljuk, akkor ötödször) is bankot robbantott.

A jelek szerint a játékot nem csak a világa és a témája köti össze az 1997 januárjában kiadott első résszel, hanem egy bug is, amely egy bizonyos visszatérő bosst érint.

Hirdetés

Egész pontosan Butcherről van szó, aki egy hatalmas bárddal a kezében várja a friss húsnak szánt kalandorokat, az elrettentő erejéből viszont már 27 éve is sokat elvett, hogy hajlamos volt beragadni különböző tereptárgyak mögé, így fél kézzel is el lehetett intézni. Az ördögi mészáros pedig azóta sem gyógyult ki e jó szokásából, a Diablo IV-ben ugyanis előszeretettel spawnol zárt ajtók mögé, ahol aztán a falon "átnyúlva" simán megfektethető anélkül, hogy egyetlen életerő pontot is vesztenénk.

Fresh meat? Not me, bro.
by u/Any_Affect_7134 in diablo4

A Diablo IV Reddit-fóruma alapján pedig sokan ki is használják Butcher önfeláldozó hajlamát, vagyis a Blizzard új játéka összeköti a jelen és a közel 30 évvel korábbi múlt gamereit, akik most ugyanabba a hibába kapaszkodva gyakják szét ugyanazt a bosst, mint a Diablo I-ben. Ennél közelebb valószínűleg sosem kerülünk az időutazáshoz, élvezzétek ki, ha netán ti is összefuttok a Mészárossal Sanctuary sötét katakombáiban.

Csak aztán vigyázzatok, mert amikor Butcher nem baltázza el a spawnolást, akkor egyébként kifejezetten veszélyes ellenfél: a Blizzard júniusi statisztikái alapján már több mint 5,8 millió játékost tett hidegre, akik nem egy ajtó túloldaláról keménykedtek vele.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)