Hirdetés

Vampyr - negyedórányi hangulatos gameplay érkezett

|

Egy minden korábbinál hangulatosabb gameplay videóban vehetjük szemügyre, hogyan fog működni a Vampyr játékmenetében a becserkészés és belekóstolhatunk a harcrendszerbe is, legyen szó vámpírképességekről vagy sima fegyverekről.

Hirdetés

Az E3 alatt már egy kicsit elmélyülhettünk a Life is Strange és a Remember Me fejlesztőinek új játékában, azonban az akkor bemutatott Vampyr gameplay videó még nem mutatott olyan jól, mint a mostani, pedig még mindig az alfa állapotokat láthatjuk. 

Az 1918-as évek Londonjában, a spanyolnátha idején játszódó sztoriban egy kétségek között őrlődő orvost irányítunk, aki maga is vámpír, azonban mivel segíteni szeretne az embereken, de vér nélkül képtelen létezni, jól meg kell válogatnia, kibe mélyeszti bele metszőfogait. Ez a kettősség jellemzi a Vampyr harcrendszerét is. Ha szeretnénk, küzdhetünk hagyományos fegyverekkel és karakterünk vámpírképességeivel is, noha utóbbit nem használhatjuk ész nélkül, ugyanis nagyban függnek a vérszinttől. Ezt úgy lehet feltornászni, ha összecsapás közben kiszívjuk az ellenfelekből, avagy harcon kívül egy civillel oltjuk a szomjunkat. 

Mivel a játékmenet során az XP-gyűjtés és így a képességfejlesztés egyetlen módja a vérszívás, ezért képtelenség csak mezei fegyverekkel felvenni a harcot. Ugyanakkor ha sorra gyilkoljuk az ártatlanokat, az következményekkel jár: komoly hatással van a kampányra, több ellenséggel kell szembenéznünk az utcákon, sőt hősünk minduntalan elveszíti az emberségének egy részét. A döntés rajtunk áll. 

A Vampyr megjelenése valamikor 2017-ben várható PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)