Hirdetés

Vannak sztárok, akiknek a Palworld nevét sem szabad kiejteniük a szájukon

|

Hosszúra nyúlik a játék után vizsgálódó The Pokémon Company árnyéka.

Hirdetés

A január 19-én, egyelőre csak korai hozzáférésben elrajtolt Palworld valóságos földindulást okozott, az emberek ugyanis szemmel láthatóan nagyon kajálják a szörnyek befogására, kizsákmányolására és harcoltatására épülő játékmenetet.

A siker azonban egyben óriási botrányt is kavart, mivel a Palworldben gyűjthető szörnyecskék kísértetiesen hasonlítanak a világ legsikeresebb gaming franchise-ai közé tartozó Pokémon lényeire, amit a The Pokémon Company sem hagyott szó nélkül, néhány napja bejelentve, hogy vizsgálatot indít az esetleges jogsértés miatt. Az 1996 óta futó széria és a mögötte álló Nintendo befolyását mutatja, hogy egy cég most a Palworld puszta említését is megtiltotta, csak hogy elkerülje az összetűzést a stúdióval.

Hirdetés

A GameRant beszámolója szerint egy közelebbről nem megnevezett japán tehetséggondozó ügynökségről van szó, amely nemrég a hozzá tartozó celebek tudtára adta, hogy ne beszéljenek a Palworldről a nyilvánosság előtt. A sztori a Tokyo Sports című helyi laptól származik, egy belsős forrás nyomán.

"Közöltük a tehetségeinkkel, hogy ne említsék meg a Palworldöt a közösségi médiában vagy a nyilvánosság előtt. Ezt a Pokémonra való tekintettel tettük, mint ügynökség. A döntést a jövőbeli együttműködések figyelembevételével hoztuk meg."

- mondta a lapnak megszólaló forrás. A lépés mögött tehát színtiszta üzleti megfontolások állnak, ami a matek oldaláról érthető is, hiszen bármekkora lendülettel is indult a Palworld, a siker egyelőre messze van a közel 30 évnyi előnnyel bíró Pokémonétól, az új kihívó hamar nyilvánvalóvá váló hiányosságai pedig azt sem zárják ki, hogy ez is csak egy múló early acces őrületnek bizonyul.

A több mint 19 millió példányban elkelt Palworld berobbanása mindenesetre a készítőket is meglephette, a fejlesztő-kiadó Pocket Pair vezetője ugyanis nemrég azon viccelődött, hogy a szerverek fenntartása akár csődbe is viheti őket.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)