Hirdetés

Whore of the Orient - lőttek az L.A. Noire szellemi örökösének?

|

A Whore of the Orient egyik producerének nyilatkozatából az szűrhető le, hogy a Team Bondi hosszú évek óta fejlesztés alatt álló projektje talán sosem valósulhat meg.

Hirdetés

Még 2012-es történet, hogy a Rockstar Games és a Team Bondi látványos, sajtó előtt zajló perpatvara után a fejlesztőcsapat hamvaiból éledt újjá és elkezdtek dolgozni következő nagyszabású projektjükön, az L.A. Noire szellemi örökösén, a második világháború előtti, züllött Shanghai-ban játszódó Whore of the Orienten.

A Team Bondi PC-re és az új konzolokra tervezte kiadni és egy akkori álláshirdetés szerint 2015-ös megjelenési dátummal számolt. 2013. áprilisában azonban jött a megrázó pletyka, miszerint a Team Bondi képtelen volt támogatót találni a projektjéhez, ezért feloszlott. Júniusban jött a hír hogy megmenekült a csapat, mert kaptak állami támogatást, majd augusztusban az első gameplay is kiszivárgott (alant látható), azóta viszont eltelt három év és síri csend honol a Whore of the Orient körül.

Sejtettük, hogy valami nincs rendben a Team Bondi játékával és mint kiderült, nem véletlenül hallgattak róla. A Whore of the Orient egyik producere, Derek Proud a Gamehugs névre hallgató podcast legutóbbi adásában azt nyilatkozta, hogy szerinte már nem fog megjelenni a játék, noha munkatársaival és a stúdió fejével, Brendan McNamarával küzdöttek érte, hogy életben tartsák. Az okokat ugyan nem részletezte, de azért sejthető, hogy mi áll a háttérben: valószínűleg elfogyott a korábban kapott támogatás és nem sikerült a csapatnak új finanszírozókat találnia. Hivatalosan nem jelentették be az elkaszálást, így talán van még remény.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)