Hirdetés

Egymillió Xbox One Elite kontroller talált már gazdára

|

Az Xbox One Elite kontroller nem akármilyen mérföldkövet hagyott maga mögött, ugyanis a Microsoft bejelentette, hogy már 1 millió példányt értékesítettek belőle.

Hirdetés

Tavaly októberben mutatkozott be az Xbox One különleges, hardcore gamereknek szánt és igény szerint átalakítható kontrollere, az Elite, amely PC-vel és Xbox One-nal is kompatibilis és még a Ford is készített hozzá egy gyönyörű változatot (amit sajnos sosem vehetünk meg).

Az Xbox részleg vezetője, Phil Spencer most a Twitteren osztotta meg a világgal az örömhírt, miszerint megjelenése óta már egymillió Elite kontrollert adtak el. Az örömteli bejelentéshez Spencer mellékelt egy fotót is, amelyen a megtestesült mérföldkő látható: 

Ezen a területen idén is számíthatunk újdonságokra a vállalattól, ugyanis a kisebb, könnyebb és elegánsabb Xbox One S mellé egy finomított kontrollert is kiad majd a Microsoft, amelyen többek között apró módosításokat végeztek és megnövelték a hatótávolságát is. Ezenfelül az Xbox Design Lab nevű szolgáltatással saját szájízünk szerint színezhetjük is majd az eszközt. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)