Hirdetés

Nem sokkal, de erősebb elődjénél az Xbox One S

|

Bár a Microsoft frissen bejelentett konzolja még csak videólejátszás közben képes 4K-s felbontásra, egy kicsit azért erősebb hardver bújuk meg az Xbox One S belsejében, mint az eddig legyártott modellekben.

Hirdetés

Az Xbox One S bejelentésekor a Microsoft egyáltalán nem említette, hogy játék közben jobb teljesítményt nyújtana az új változat, de amint az egyik munkatársuk elárulta, valamennyit mégis növekszik az Xbox One számítási teljesítménye.

Erről Rod Fergusson, a Gears of War 4 fejlesztésének vezetője mesélt a sajtókonferencia után, aki szerint a Coalition játéka valamivel jobb élményt nyújt majd az új modellen játszva.

Egyrészt a szélesebb színskálát jelentő HDR-támogatásnak köszönhetően például a fémfelületek és a karakterek páncélzata jobban néz majd ki, de elárulta azt is, hogy valamivel erősebb CPU és GPU is került a karcsúsított Xboxba.

Ennek köszönhetően az új Gears of Warnak ritkábban kell csökkentenie a játék renderelési felbontását, hogy tartani tudja a kijelölt fps-értéket, ami az egyjátékos módban 30, multiban pedig 60 képkocka másodpercenként.

A bejelentés után egyébként Los Angelesben ki is lehetett próbálni az új Xbox One S-t, aminek során alkalma nyílt alaposan szemügyre venni a konzolt a látogatóknak. A szemfüles videós, Arekkz pedig rögtön le is filmezte az új modellt, amit így a fenti videón mi is alaposan szemügyre vehetünk.

Mit gondoltok, népszerű lehet az S jelzésű konzol is, vagy a legtöbb játékos inkább már a Scorpióra gyűjt majd?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)