Hirdetés

Hivatalosan is megerősítve a Dragon Age III: Inquisition

|

A BioWare végre formálisan is bejelentette a Dragon Age sorozat harmadik részét, amely az Inquisition alcímet kapta.

Hirdetés

Márciusban értesülhettünk arról, hogy a BioWare már a Dragon Age III-ra összpontosít, ráadásul a következő fejezetben súlya lesz minden döntésünknek is.

Már biztosra vehetjük, hogy fejlesztés alatt áll a Dragon Age széria harmadik etapja, amely Dragon Age III: Inquisition névre hallgat és a Dragon Age: Origins fejlesztéséért felelős csapat kezei által készül. A játék a hivatalos blogon került bejelentésre, a BioWare kötelékében foglalatoskodó Mark Darahh közölte azt egy nyílt levél keretein belül a nagyvilággal.

 

Darrah megerősítette, hogy a teljes cím Dragon Age III: Inquisition lesz, de előre leszögezte, hogy semmit nem fognak még elárulni a produktum történetéről. Darrah hozzátette még, hogy minden erejükkel azon vannak, hogy a második generációs Frostbite motor erejét teljes mértékben kihasználják, így egy nagyobb, bejárható világot, részletesebb beállításokat, szebb látványt és még több döntést biztosíthatnak a játékosok számára. A játék 2013 végére várható, a szokásos PC-PS3-X360 trióra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)