Hirdetés

Hogyan telepítsük a Windows 10-et?

|

A Microsoft néhány nappal ezelőtt mutatta be a legújabb operációs rendszerét, melynek előzetesét már ki is próbálhatjuk. Most megmutatjuk, mire érdemes odafigyelni.

Hirdetés

A Microsoft kedd este egy sajtókonferencián rántotta le a leplet a Windows következő iterációjáról, amit sokak meglepetésére 10-es számmal láttak el. Azóta már kiderült, hogy erre miért volt szükség, illetve arra, is, hogy jövőre már az Xbox One is támogatja majd a rendszert.

A bejelentéssel egy időben a Windows 10 technikai előzetesét is nyilvánosságra hozták, hogy kipróbálhassuk, milyen újításokat tartalmaz majd a rendszer a jelenlegi programcsomaghoz képest. Mivel csak egy nagyon kezdetleges változatról beszélünk, a Windows 10 rengeteget változik még a 2015-ös megjelenésig, illetve az is borítékolható, hogy a jelenlegi változat még tele van hibával, ezért a kipróbálást csak saját felelősségre javasoljuk.

 

A Windows 10 futtatásához nem lesz szükségünk erőműre, a Windows 8.1-hez hasonló hardverkövetelményekre számíthatunk. A telepítés előtt mindenképp érdemes minden adatunkról biztonsági másolatot készíteni, hiszen egy esetleges rendszerösszeomlás esetén semmi sem garantálja, hogy képesek leszünk visszaállítani mindent. A PC World összegyűjtötte a telepítéssel kapcsolatos legfontosabb információkat, amiket mindenképp érdemes átolvasni, mielőtt nekilátunk az installálásnak.

Ti kipróbáljátok a Windows 10-et?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)