Hirdetés

Homefront: The Revolution - nagy a baj a Cryteknél, felmondott a rendező is

|

Egyre aggasztóbb a helyzet a Cryteknél. A stúdió nem mond semmit, de sorra mennek el a fejlesztők és most a Homefront: The Revolution rendezője is távozott.

Hirdetés

Homefront: The Revolution az E3 2014-en elhitette velünk, hogy a franchise még akár egy nagyot is léphet előre, viszont azóta olyan hírek szivárogtak ki a Crytek irodáiból, amik azt is kétségessé teszik, hogy elkészül-e valaha.

A Kotaku több Crytekhez közel álló forrásra hivatkozva közölte, hogy a héten távozott a Homefront: The Revolution rendezője, Hasit Zala. Ő egyébként nemcsak a Homefront újraélesztéséért volt felelős, hanem a Warface franchise felett is őrködött.

 

Az elmúlt hetekben már sokat hallottunk arról, hogy a Crytek komoly problémákkal küzd, nem tudja fizetni az alkalmazottait, de a hivatalos közlemény szerint az ég világon semmi probléma sincs. Lassan viszont elérkezünk arra a pontra, amikor már nem érdemes tagadni a dolgot, mert a hírek szerint a Crytek UK egyes dolgozói már nem is járnak be dolgozni, sőt, többen már fel is mondtak, köztük az egyik fejlesztésekért felelős menedzser, Ben Harris is.

 - mondta az egyik tűzhöz közeli forrás.

Valójában csak ezekre a beszámolókra hagyatkozhatunk. Látszólag minden rendben van a Cryteknél, hiszen készül a Homefront: The Revolution, bejelentették az Arena of Fate-et és a Hunt: Horrors of the Gilded Age-et, szóval, ha nem érkeztek volna ezek az aggasztó hírek, akkor azt mondnánk, hogy a stúdió a Crysis sorozat és a Ryse: Son of Rome után igyekszik a jó irányba elmozdulni. Így viszont nagyon úgy látszik, hogy valóban jó az irány, de elkésett a próbálkozás.

Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)