Hirdetés

Ezért a rajongói pályáért megéri megint elővenni a Doom II-t

|

Egy tizenkét éves ötlet valósult meg a Doom II-es pálya formájában, aminek készítője több mint 300 órán át tökélestesítette alkotását.

Hirdetés

Az első két Doom játékhoz a mai napig készülnek rendkívül érdekes rajongói pályák, sőt, az év elején még John Romero is készített pár új helyszínt gyakorlásként. Nemrég egy újabb figyelemreméltó mod látott napvilágot, amin az átlagosnál sokkal többet dolgozott készítője.

Ben Mansell elmondása szerint egy unalmas egyetemi órán álmodta meg a Foursite ötletét, ami négy, különböző hangulatú pályarészt köt össze, majd még 2004-ben neki is fogott a Doom 3-as pálya elkészítésének, de hamar félbehagyta a munkát. Tavaly visszatért a koncepcióhoz, 13 hónap alatt összesen 300 órányi munka után pedig néhány napja ki is adta a pályát. A Doom II-es map négy negyedében más-más környezetet és ellenfeleket találunk, amik más játékstílust is követelnek a játékostól, ráadásul mind a négyet egy-egy főellenséggel zárta le Mansell.

"Van, amelyik környezeti, van, amelyik egy konkrét ellenség és van olyan is, ami a kettő keveréke" - magyarázza a mod leírásában. A négy negyed főellenségeinek legyűrése után pedig egy utolsó boss is vár ránk, ezzel együtt pedig a készítőnek is egy óra hat percig tartott végigvinnie a Foursite-ot, de elmondása szerint akár három órányi tartalmat is találhatunk a Doom II-es modban.

"(...) mindig jobban élveztem [az FPS-ek] környezeti elemeit és a környezetet felhasználó történetmesélést. Szóval megpróbáltam egy olyan pályát összeállítani, ami több annál, hogy ellenfeleket lősz halomra élvezetből" - fejtette ki a készítő, miért is töltött ennyi időt a Foursite részleteinek kidolgozásával. Ha kedvet kaptatok a pályához, innen tudjátok letölteni, a Doom II telepítése után pedig már ki is próbálhatjátok.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)