Hirdetés

HTC Vive - már biztos, hogy csak jövőre jön

|

Korábban is erősen kétséges volt az, hogy a fogyasztók még idén megvásárolhassák a Valve VR eszközét, azonban most hivatalosan is jövőre csúszott a HTC Vive megjelenése.

Hirdetés

Már-már azt hittük, hogy a Valve és a HTC ígéretes, közös VR-szemüvege, a HTC Vive lesz az első virtuális valóság headset, amely megjelenik a felhasználói piacon, azonban már augusztusban azt szűrhettük le egy sajtóközleményből, hogy 2016-nál előbb valószínűleg nem vásárolhatják meg a Valve VR eszközét a fogyasztók. Ez immáron hivatalossá is vált, viszont legalább kaptunk egy dátumot. 

A HTC egy Facebook bejegyzésben erősítette meg, hogy a HTC Vive 2016. áprilisában kerül a boltok polcaira, addig viszont továbbra is folytatják a munkát, így az új évet azzal kezdik majd, hogy további 7000 fejlesztőknek szánt eszközt küldenek szét. Azt továbbra sem árulták el, hogy mennyibe fog kerülni a VR-szemüvegük. 

A vállalat bejelentése értelmében a HTC Vive is csatlakozik majd a 2016 első felét uraló VR-őrülethez, ugyanis a Sony eszköze, a PlayStation VR is erre az időszakra várható, míg az Oculus Rift 2016 első negyedévében mutatkozhat be. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)