I Am Alive - Nem élte túl a PC-s változat

Kapcsolódó játékok: I Am Alive

Chavalier 2011. szeptember 30. 13:10

A korábbi tervekkel ellentétben csak konzolokra lesz beszerezhető az Ubisoft poszt-apokaliptikus alkotása.

Majdnem olyan rögös utat járt be az I Am Alive, mint amilyen nehéz lehet egy pusztító földrengés után újrakezdeni az életet.
A fejlesztést még a párizsi Darkworks kezdte el, majd egyéb kötelezettségekre hivatkozva másfél-két év után lepasszolta. Az Ubisoft ezt követően sanghaji stúdiójának adta át a projektet, ami az évek során újabb és újabb halasztásnak esett áldozatul. Végül már azon se lepődtünk volna meg, ha egy napon a törléséről szóló hírre ébredünk.



Időközben a játék is átalakult némileg, nem csupán a főhős kinézete. Bizonyos fokig árulkodó lehet, hogy dobozos formában nem láthatjuk, hanem kénytelenek leszünk digitális disztribúció révén beszerezni a téli hónapok folyamán. Ilyen lehet az Xbox LIVE, és a PlayStation Network.
A földrengés sújtotta Chicago romjai helyett például Haventon városkájában bóklászik majd a főhős felesége és lánya után kutatva egy évvel az ún. "Esemény" bekövetkezte után. A civilizáció tartóoszlopai kidőltek, az emberek néhány kivételtől eltekintve képtelenek az összefogásra, akár egy csepp vízért is elvágnák a másik torkát.


Net nélkül nincs katasztrófa.

Na de hol marad a Steam, a Direct2Drive, az Origin és a többi? - kérdezheti jogosan az olvasó. Az, hogy néhány nappal ezelőtt az ESRB (korhatár besorolást végző szervezet az Államokban) listázásában még a PC is szerepelt támogatott platformként, semmit sem jelent. Az Ubisoft megerősítette, hogy az I Am Alive él, jön, még a télen megjelenik Xbox LIVE-ra és PSN-re, de PC-re nem.
A lehetséges okokat boncolgassa, a következtetéseket pedig vonja le mindenki maga.

Címkék: i am alive, ubisoft, földrengés, katasztrófa, túlélő, akció, kaland, xbox 360, xbox live, playstation 3, playstation network


I Am Alive - Nem élte túl a PC-s változat - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
Joey20 (2011. október 16. 14:24)
Jack Bauer (10/10)
Kár érte
45
zola20000 (2011. október 02. 19:43)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Cold_Fear 43. kommentre:
 
És az EA? Dante inferno, eddigi fifák, simsek? (jó, az ubira sokan a drm miatt fújnak inkább, de csak azért mert pár játéknál bejött, és máig nincs hozzá törés/bonyolult használni a törést)...
44
Cold_Fear (2011. október 02. 16:14)
Jack Bauer (10/10)
Csak így tovább Ubi, rúgjatok bele még 2-t a Pc-s platformba.
43
zola20000 (2011. október 01. 16:53)
Jack Bauer (10/10)
...válasz zola20000 33. kommentre:
 
ja jó, utánanéztem, és lesz wiire is
42
Bullittt (2011. október 01. 11:59)
John Locke (7/10)
"I was alive..." :D
41
Carbuncle (2011. október 01. 08:07)
Adama admirális (8/10)
Simán túl lehet élni ennyi komoly cím mellett. És ha még a Heroes VI -t is megoldják, hogy ne legyen olyan irdatlanul nehéz, akkor meg senki se fog emlékezni erre a hírre.
40
nbafan (2011. szeptember 30. 22:59)
Jack Bauer (10/10)
Én ezt a vackot meg nem veszem psn-ről. 2008-as koncepció 100x jobban tetszett mint ez.
39
ojjoke (2011. szeptember 30. 21:10)
Dr. Gregory House (9/10)
Vérzik a szívem ezért a játékért.
38
birkazoli (2011. szeptember 30. 19:54)
Jack Bauer (10/10)
Ubi-Bubi... Attól félek, hogy lassan már a TrackMania-t is csak konzolra adják ki, már ha az meglesz komolyan ott valaki még aznap meghal:D Egyébként ha konzolra kiadják legalább Wii-ra is adják ki, ott is van virtuális játékbolt a WiiWare:D
37
bbenjoe (2011. szeptember 30. 19:12)
Dr. Gregory House (9/10)
Ha rossz lesz az eladás, és márpedig az lesz, akkor majd nevetek egy jót rajtuk.
- amit nem adnak el, azt nem is vesszük meg.
36
Dr_Tre (2011. szeptember 30. 18:54)
Dr. Gregory House (9/10)
Ez így már nem érdekel, elvesztette az összes olyan elemet, amitől érdekes volt. Na mind1, egy játékkal kevesebb, az idén amúgy is nagyon sok számomra jó játék jön még ki, el leszek azokkal.
35
hiroki (2011. szeptember 30. 18:09)
Jack Bauer (10/10)
kösz a nagy semmit...
34
zola20000 (2011. szeptember 30. 18:08)
Jack Bauer (10/10)
Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3, Nintendo Wii

"Xbox LIVE-ra és PSN-re"

most akkor wiire se lesz?
33
Marko90 (2011. szeptember 30. 17:50)
Jack Bauer (10/10)
Hát sajnálom a pc-seket mert egy jó játéknak igérkezik.
32
Garfield92 (2011. szeptember 30. 17:40)
Jack Bauer (10/10)
Oh bakker...akkor ez is tárgytalan marad....majd havernál kipróbálom...
31
Ichigo432423 (2011. szeptember 30. 17:30)
Inaktív)
Én is kicseszek velük, nem veszek konzolt.
30
Th13f (2011. szeptember 30. 17:13)
Adama admirális (8/10)
ezaaaaaazzzzzzz,végre még idén,alig várom már.
29
strickland (2011. szeptember 30. 16:49)
Kirk kapitány (6/10)
Revelations jöjjön!!!!
28
strickland (2011. szeptember 30. 16:49)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz JimmySmog 23. kommentre:
 
Alan Wake. Hogy adjunk el még egy pár gyér hardverű 360-at. LEgyen exklúzív!!
27
lxdc (2011. szeptember 30. 16:47)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Zombee15 14. kommentre:
 
Én addig voltam "fan"-ja amíg volt benne fantázia, a 2008-as terv alapján ötletes játék, volt , nagyon eredeti, ez az új koncepció viszont nem tetszett már amikor kijött a trailere.
26
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |

I Am Alive

Fejlesztő: Darkworks

Kiadó: Ubisoft Entertainment

Platform: Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció, FPS, Kaland

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Rainbow6 Vegas2 _R6
Kíváncsiságom vezetett odáig, hogy lassítva is megnézzem, a "R6 V2 _tRAP" című videómat. Pontosabban a 40 és az 50-dik másodperc közötti események érdekeltek. Amikor is a kötélen utolsóként leereszkedő ellenfélt likvidáltam, a fedezék mögül kilőve.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

I AM ALIVE HÍREK

AKTUÁLIS!

Nagy bejelentéssel készül a CD Projekt RED

2012. május 24. 09:39

A lengyel srácok bejelentették nyári konferenciájuk időpontját és biztosítottak minket arról, hogy érdemes lesz figyelemmel követni.

Ma is szünetel a PlayStation Network

Jó Reggelt! 2012.05.24.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix