Idén bemutatkozhat a titkos Square Enix MMO
bazsowicz 2009. május 28. 20:01
Pletykák szerint idén bemutatkozik a Square Enix régóta titkolt, Rapture munkacímen ismeretes MMO játéka.
A sértésinfluenza veszélyeztette E3 kiállításon csökkentett létszámban képviselteti magát a Square Enix vállalata, szerencsére a rendezvényen bemutatandó játékaikat nem érintette komolyabban a világszerte terjedő betegség. Napokkal korábban Los Angeles belvárosában gigantikus Final Fantasy XIII művészalkotások bukkantak fel, jelezve, hogy a japán illetőségű vállalat készülődik az expóra.
Közismert alkotásaik mellett újdonságokkal is készülnek, amennyiben hihetünk az előzetesen megszellőztetett információknak, úgy jövő hét kedden leleplezik PlayStation 3 konzolokra és PC-kre fejlesztett MMO játékukat. Rapture kódnéven futó alkotásukról már tavaly is pletykáltak, sőt, a márciusban megtartott Square Enix befektetői gyűlésen Yoichi Wada vállalati vezérigazgató megerősítette az MMO fejlesztései munkálatait. A mellékelt képeken állítólag a titokzatos játék látható, érdemes megjegyezni, hogy a screenshotok mindegyike tavalyról származik.

A Spore utánérzés tagadhatatlan
Címkék: square enix, rapture, pletyka, rumour, mmo, e3, spekuláció, találgatás, pc, playstation 3, ps3, playstation