Idén is lesz Mobile Developers Day (és egyéb jó hírek)!

kacorGS 2012. január 19. 19:23

Az idei MDD-nek február 8-án ezúttal az Aréna Pláza mozija ad otthont. Az előadások a startup cégek lehetőségeire, illetve a multiplatform technológiák témája köré szerveződnek, a Samsung pedig komoly bejelentéssel készül.

„Az elmúlt egy év fényesen mutatja, hogy a mobilos felületek, illetve az arra épülő üzlet vált ez egyik legfontosabb hívószóvá. A telefonok, illetve táblagépek mostanra már olyan számban kerültek a felhasználók kezébe, hogy nem létezhet vállalkozás, termék, szolgáltatás mobilos felület, vagy mobilos applikáció nélkül.” – olvashatjuk a szervezők tollából, és ezzel az állítással bizony nehéz lenne vitatkozni.

A Mobile Developers Day 2012 azoknak a fejlesztőknek, érdeklődőknek, fejlesztő cégek vezetőinek szeretne segíteni, akik nem akarnak kimaradni ebből a nagy sebességgel pörgő piacból. Ebben elsősorban szakmai, valóban a fejlesztésekről, azok buktatóiról, csapdáiról, az esetleges sikerreceptekről szóló előadásokkal szeretnénk segíteni, de nem titkolt cél az sem, hogy nálunk egymásra találhat a fejlesztő, a startup és a megrendelő. És ha még a felhasználó is bejön a képbe, akkor talán teljesül a lehetetlennek tűnő kihívás.

A program még nem végleges, de az már biztos, hogy a multiplatform fejlesztések kiemelt szerepet kapnak, hiszen a cégekkel való beszélgetés, egyeztetés arra utal, hogy már régen nem kifizetődő egyetlen platformra összpontosítani.

A bevezető keynote előadást a Carnation fejlesztési igazgatója, Varga Tamás tartja. Lukács Péter, a Scrum Master vezető fejlesztője, Orosz Bálint a Distinctiontől, Szilágyi Zoltán, a 3g Multimédia Kft. CTO-ja, Zumpf Tamás (Endlessmobile), Szakál Tamás (DragOnTape), Kubatoy Márk (Canecom), Sallai Péter (Smartcity), és Késmárki László (goroid.net) is tartanak egy-egy előadást, ahogy Microsoft és a LogMeIn képviselői is.


Mobile Developers Day 2012

A Nokia a rendezvényen mutatja be a Lumia 800 és 710-es típusokat, standjuk az egész rendezvény alatt látogatható, így az elmaradhatatlan kütyü bevizsgálás is része lesz az eseménynek.

És végül, de nem utolsó sorban: a Samsung a jeles napon egy 3 millió forint összdíjazású mobilfejlesztői versenyt hirdet, úgyhogy már csak ezért is érdemes eljönni, nem csak az érdekes, sokszínű előadások, a kiállítás és a rengeteg megszerezhető, hasznosítható ismeret miatt.

Az MDD a (dobpergés...)

2012-es Game Developers Forum-mal egy helyszínen, egy időpontban, de külön moziteremben kerül megrendezésre; a belépőjegy áráért mind a két rendezvény programjait látogathatjátok.

Az Mobile Developers Day-re (Február 8., programkezdés reggel 9-kor, zárás 17 órakor) a belépő felnőtteknek 12.900 forint, diákigazolványt felmutatóknak 4900 forint. A MeetOff csoport tagjainak 50%-os kedvezményt biztosítunk - utóbbi igénybevételéhez a MeetOff szervezőinél kell jelentkezni.

A regisztráció tehát erősen ajánlott!

Még speciális, a rendezvény apropójából, a Carnation által készített QR kódunk is van:


QR

 

 

Címkék: mobil, konferencia, mdd, gdf, aréna, cinema city


Idén is lesz Mobile Developers Day (és egyéb jó hírek)! - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Paydogs (2012. január 25. 09:34)
Jack Bauer (10/10)
most remélem én is el tudok jutni, illetve a mobil fejlesztő csapatunkkal. Remélem a cég állja a költségeket
8
cphungary (2012. január 23. 23:21)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Angalet 5. kommentre:
 
Hol legyen? Úgy tudom az a főváros...
7
cphungary (2012. január 23. 23:20)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Urmomismypennymount 3. kommentre:
 
Ez egy szakmai esemény, amin olyan emberek vesznek részt, akik ezt "befektetés"-nek gondolják.
Nem pedig kidobott pénznek!
Nézz meg pár hasonló rendezvényt és azoknak az árait.
6
Angalet (2012. január 22. 11:00)
Jack Bauer (10/10)
De jó
Megint a "nagy " fővárosban lesz....
5
slipknotboy (2012. január 19. 23:37)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Urmomismypennymount 3. kommentre:
 
nincs válság kamu az egész :D
4
Urmomismypennymount (2012. január 19. 21:54)
Dr. Gregory House (9/10)
13k huf..-.-" nesze neked gazdaági válság
3
DjAtis (2012. január 19. 20:46)
Dr. Gregory House (9/10)
8-adikán van a születésnapom dobhatnátok 1 belépőt meg valami kis ajándékot :D
2
Garfield92 (2012. január 19. 20:42)
Jack Bauer (10/10)
Hmmm.....
1
Oldal: 1 |
Fifa Street 2 (PSP Essentials)

2.690 Ft

AKTUÁLIS!

Lenyűgöző virtuális tárlat - a Nemzeti Galéria csodáiról gigapixeles fotók készültek

2012. február 22. 19:01

Mától kezdve nem fogadom el azt az érvet, hogy "én nem nézek festményeket, mert el kell menni a múzeumba". A csodás festmények jönnek el hozzánk...

Új Persona részek csobbannak a nyáron

Gang Domination - új közösségi kártyajáték a Gamelofttól

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. februári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix