InFamous 2

Kapcsolódó játékok: inFamous 2

Bad Sector 2011. augusztus 12. 17:27

"220 volt van a kezemben és nem félek használni!" - Cole MacGrath, az InFamous 2 hőse

Azt hiszem, életem végéig fizethetném az ELMÜ-számlákat, ha az Infamous 2 eseményei valóra válnának. A hétvégét ugyanis azzal töltöttem, hogy a játék főszereplőjének, Cole MacGrath bőrébe bújva áramot szívtam le New Marais mindegyik áldott áramforrásából és a villámcsapások legkreatívabb változataival vágtam agyon hősünk mutáns vagy emberi ellenfeleit. Kalandjaim során áramszedőkön, házak között kifeszített vezetékeken és vasúti síneken szörföltem hajmeresztő sebességgel, Pókember módjára „villámfonalakkal" rántottam magamat toronymagas épületek legtetejére, tornádókat, ionviharokat idéztem meg.



New Marais lakossága eleinte gyűlöletes mutánsnak tartott, ám ahogy fokozatosan mentettem meg őket a szörnyetegek és egy szélsebesen terjedő vírus borzalmaitól, hőssé váltam és amerre jártam, az emberek üdvrivalgása fogadott. Persze nem mindenkinek sikerült megkedvelnie: eleinte a rendőrség mellett a helyi milícia is össztüzet nyitott rám, majd nemsokára egyre szívósabb szörnyeteget, toronymagas Góliátokat kellett leterítenem. Rég történt már velem ilyen: a Sony sikerjátékának folytatása totálisan a tévém elé szögezett, egészen addig, amíg el nem jutottam a katartikus befejezésig.


Azt beszélik varázslatos az érintése

New Empire-ból jöttem, mesterségem címere: áram

Az InFamous 2 főszereplője Cole MacGrath, aki foglalkozását tekintve villámokat szóró szuperhős. Hősünk szerencsére megúszta az olyan szokásos titulusok egyikét, mint a „Döbbenetes Villámember" vagy a „Hihetetlen Villámkezű Bajnok"; ő csak maradt Cole. MacGrath nem egy intellektuel típus: civilként egyszerű diák volt, akit kicsaptak valamilyen felsőoktatási intézményből és postafutárként kereste kenyerét, amíg rá nem lelt egy különös tárgyra, amely örökre megváltoztatta életét. Egy katasztrófa következtében még az InFamous 1 elején teste megtanulta befogadni az elektromos áramot, amellyel a legfantasztikusabb mutatványokra képes. Az InFamous 2 pedig azonnal belecsap a lecsóba: a játék elején hősünknek szembe kell szállnia a Beast nevű toronymagas, vöröslő monstrummal, amely egy epikus harc után alaposan elkeni MacGrath száját és mellesleg még New Empire-t, az előző rész nagyvárosát is a földdel egyenlővé teszi. Cole elmenekül az új helyszínre, New Marais-ba, de problémáit itt sem hagyhatja maga mögött: csak idő kérdése, hogy Beast mikor éri utol...


Tower Defense mod

Híres legyek, vagy hírhedt?

Ez a kérdés csak egy a sok közül, amelyet feltehetünk magunknak, hála annak a rengeteg lehetőségnek, mely a játék során megnyílik számunkra. Az InFamous 2 egy vérbeli sandbox játék, á la Grand Theft Auto, illetve Spider-Man, amelyben New Marais városában garázdálkodva bármerre elszáguldhatunk, és a fősztori mellett bármilyen mellékküldetést elvállalhatunk. Tetteink nyomán az emberek vagy hősként fognak imádni, vagy számkivetettként gyűlölni, ugyanis minden döntésünknek (csakúgy mint az előző részben) morális következménye lesz, amely befolyásolja „karmánkat". Ha már végigvitted a történetet egyféleképpen, akkor mindenképpen érdemes kipróbálni a másik vonalat is, mert másképp alakul a játék befejezése, és ennek a történetnek tényleg bűn kihagyni a másik verzióját. A játék csekély hibái közé egyedül az tartozik, hogy a mellékküldetések egy része nem túl eredeti és izgalmas, viszont ezért bőségesen kárpótol az a tengernyi lehetőség és hihetetlen szabadság, amelynek köszönhetően keresztül-kasul megismerhetjük New Marais városát, illetve a fontosabb szereplők háttértörténetét.


Ebédidő

New Marais, New Marais, te csodás! Te vagy nékem a szívdobogás

A játék új fővárosa kidolgozás tekintetében kenterbe veri az első részét, pedig az is ott volt a szeren. A New Orleans-ra emlékeztető New Marais tipikus déli város, mocsárvilággal, ócska kalyibákkal, délies kiejtésű bennszülöttekkel. A belvárosból azért nem hiányoznak a felhőkarcolók sem és a gazdagok által látogatott szórakozónegyedben neonfényben úszó bárok és mulatóhelyek tetején kavarhatunk. No és ne feledkezzünk meg New Marais indusztriális részéről sem: az ipari negyedben hatalmas alapterületű gyárak impozáns épületeinek, kéményeinek tetejére kell majd felkapaszkodnunk. Az InFamous 2 városa nemcsak egyszerűen döbbenetesen realisztikus, hanem a Grand Theft Auto részekhez mérhetően tényleg él és lélegzik: az utcákon az emberek élik az életüket, sétálgatnak, beszélgetnek, seftelnek vagy a mutánsok elleni tüntetésekben vesznek részt. MacGrath megjelenését és viselkedését pedig állandóan kommentálják: eleinte hülyének nézik, amikor valamilyen extrém mutatványt hajt végre, majd később hősként ünneplik, vagy rettegve menekülnek előle. A város kidolgozása nem csupán rendkívül részletes, hanem az alaposan átdolgozott motornak köszönhetően állkapocs leejtően gyönyörű is: az InFamous 1 és 2 közötti grafikabeli különbség akkora, mintha egy újabb generációs konzolra készült volna a folytatás, pedig mindkét rész PS3-as.


Csak akkor nyernél szépségversenyt, ha felzabálnád a zsűrit és a többi indulót!

„Dugjatok a 220-ba!"

Bár a képességeink tárháza már a játék elején is tekintélyes, az újabb és újabb mutatványokat fokozatosan kapjuk meg, ahogy hősünk fejlődik. Villámszóró varázslataink és az általunk idézett természeti csapások egyre brutálisabbak lesznek. Minden tettünkért és végrehajtott küldetésért a „jó", illetve a „sötét" oldalt támogató tapasztalati pont jár, amelyeknek köszönhetően kétféle irányba fejlődhet Cole. A speciális képességeknek így csak a felét ismerhetjük meg, tehát ezáltal is arra sarkall a játék, hogy mindenképpen vigyük végig még egyszer. Újdonság az előző részhez képest a villámbot, amellyel végre közelharcban is érvényesülhetünk - ez igencsak gyenge pontja volt az InFamous előző részének. Természetesen ez a képességünk is fejlődik a játék során: nemcsak egyre erősebb ütéseket tudunk bevinni, hanem Prince of Persia/Assassin's Creed-szintű látványos mozdulatokkal is kivégezhetjük az ellenfelet. A rengeteg különleges képességnek köszönhetően a játék végére nem „csak" egyszerűen szuperhősnek, hanem igazi istennek fogjuk magunkat érezni.

Keresem a feszültséget!

Az InFamous 2 2011 nagy meglepetése és nagy eséllyel pályázik az év játéka címére, nemcsak önmagában mint PS3-as cím, hanem összplatformok tekintetében is. A szintén kitűnő előző részt minden tekintetben felülmúlja, de kenterbe veri az eddigi Spider-Man játékokat is. Ha van PS3-ad, ki ne hagyd a világ minden kincséért sem!

    Pro:
  • hatalmas, gyönyörű, életszerű város
  • tengernyi fejleszthető speciális képesség
  • kiváló sztori, kétféle elágazással
    Kontra:
  • a mellékküldetések kicsit fantáziátlanok
9.4

Címkék: infamous 2, sucker punch, playstation 3, exkluzív, akió, sandbox, test


InFamous 2 - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
konzolozok (2011. augusztus 31. 08:56)
Inaktív)
emiatt a játék miatt vennék ps-t...meg az uncharted-ek miatt. de mostmár maradok az xboxnál
31
mazurfanclub_MrBanano (2011. augusztus 13. 21:38)
Inaktív)
Nekem az első is kimaradt..lesz mit bepótolni.
30
Rebellion (2011. augusztus 13. 20:09)
Dr. Gregory House (9/10)
Jó estét emberek! És ez egy jó game!
29
Urashima_Keisuke (2011. augusztus 13. 19:35)
Inaktív)
...válasz Pixi90 25. kommentre:
 
es mivel nem a konnektorbol szedi az aramot valoszinu is hogy nagyfeszultseggel dolgozik
28
Pixi90 (2011. augusztus 13. 10:03)
Jack Bauer (10/10)
Úgy tűnik el maradt a Jó Reggelt!
27
Pixi90 (2011. augusztus 13. 10:02)
Jack Bauer (10/10)
...válasz NoHead 20. kommentre:
 
Jó hát akkor feladom!
Miért a pár éve az számodra mennyit jelent?
26
Pixi90 (2011. augusztus 13. 10:01)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Urashima_Keisuke 19. kommentre:
 
De a város amiben tevékenykedik kitalált! Lehet mindenhol 1.000 Volt van!
25
aneurysm (2011. augusztus 13. 09:58)
Adama admirális (8/10)
Mint amikor azt mondják, hogy valakit megrázott 30ezer Volt és belehalt. 30ezer Volt nem halálos, az Amper az ami kinyírja az embert.
24
fbi51 (2011. augusztus 13. 09:46)
Kirk kapitány (6/10)
ez nagyon jó játék..
23
Tbyte (2011. augusztus 13. 09:14)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz NoHead 20. kommentre:
 
Van pár kifejezés, ami beépült a nyelvbe, és az emberek úgy használják, hogy valójában nincsenek tudatában, hogy miként is van ez pontosan. Szerintem ez a 220 volt is ilyen már. Mint ahogy az itt a kezem nem disznóláb kifejezés is ilyen. És még sok más is. Ez van.
22
kicsicaca (2011. augusztus 13. 08:42)
Jack Bauer (10/10)
OFF:Reggelt!
21
NoHead (2011. augusztus 13. 08:18)
Inaktív)
...válasz Pixi90 12. kommentre:
 
Pár éve?? 1994 óta... ha ez pár év...
20
Urashima_Keisuke (2011. augusztus 13. 02:48)
Inaktív)
...válasz Pixi90 17. kommentre:
 
ez nem segit cole-on, attol meg 120at fog nyomatni ;P
19
MR-23 (2011. augusztus 13. 00:34)
Kirk kapitány (6/10)
Irtó jól néz ki
18
Pixi90 (2011. augusztus 12. 23:48)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Urashima_Keisuke 15. kommentre:
 
De mi magyarok vagyunk!
17
Feta (2011. augusztus 12. 23:35)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz matolcsidav 13. kommentre:
 
Ja biztos, mert PC-n manapság annyi játék tarol a boltokban, hogy csak na
16
Urashima_Keisuke (2011. augusztus 12. 23:30)
Inaktív)
...válasz Pixi90 12. kommentre:
 
viszont ez amcsiban jatszodik szal 1ik sem igaz, ott 120V van ;P
15
hali74 (2011. augusztus 12. 22:11)
John Locke (7/10)
Na mi van egész nap ennyi hir?
mindenki kint tombol a szigeten?
14
matolcsidav (2011. augusztus 12. 22:07)
Adama admirális (8/10)
ilyenkor sírok amikor az ilyen gameket csak konzolra adják ki pedig pc n is biztos tarolt volna
13
Pixi90 (2011. augusztus 12. 21:58)
Jack Bauer (10/10)
...válasz NoHead 9. kommentre:
 
Ez csak pár éve van így! Előtte itt is 220 volt volt!
12
Oldal: 1 | 2 | következő... |

inFamous 2

Fejlesztő: Sucker Punch Productions

Kiadó: Sony Computer Entertainment

Platform: Playstation 3 | Stílus: Akció, TPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GameStar Live Season 03 Episode 08
Mai tartalmunk - csak úgy felsorolás-szerűen: Balaton Sound blokk Gigászi InFamous blokk (történelmi éttekintés, kerekasztal, teszt, collector's edition) Kapcsolás a stúdióba, ahol a lapleadás utolsó perceiben is válaszolunk kérdéseitekre élőben!

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

AKTUÁLIS!

Nagy bejelentéssel készül a CD Projekt RED

2012. május 24. 09:39

A lengyel srácok bejelentették nyári konferenciájuk időpontját és biztosítottak minket arról, hogy érdemes lesz figyelemmel követni.

Ma is szünetel a PlayStation Network

Jó Reggelt! 2012.05.24.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix

Ezt már olvastad?

A Ubisoft next-gen MMO-t tervez? »