Hirdetés

E3 2016 - ott lesz az új Call of Duty is

|

Az E3 2016-ot sem hagyja Call of Duty nélkül az Activision, az Infinity Ward által fejlesztett epizód egy másik kiadó konferenciáján debütál majd.

Hirdetés

Új év, új Call of Duty - ebből lassan egy gyermekmondóka is születhetne. Mármint, alig tudtuk magunk mögött a Call of Duty: Black Ops III-at, az Activision máris a következőről beszél, amit a február elejei bejelentés szerint ismételten az az Infinity Ward fejleszt (ezt mondjuk a csapatok vetésforgója miatt nem volt nehéz kitalálni), amelyhez nemrég csatlakozott a Rise of the Tomb Raider rendezője. 

Olyat jelentett be most az Activision, amit legvadabb álmainkban sem gondoltunk volna: az idei, Infinity Ward-féle Call of Duty jelen lesz az év legnagyobb játékos eseményén, az E3 2016-on, ahol bemutatják az új FPS első gameplay videóját is. Az Activision folytatja gyümölcsöző együttműködését a Sonyval, ami azt jelenti, hogy a Call of Duty 2016 játékmenetét a Sony E3-as konferenciáján láthatjuk majd először, továbbá megerősítették, hogy nem állítanak ki majd a helyszínen, tehát valószínűleg a legnagyobb címeik bemutatását a PlayStation vállalatára bízzák. 

Szerintetek mivel készül az Infinity Ward? Jön a Ghosts 2? A Modern Warfare 4? Vagy valami teljesen új?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)