Egyszerű felfogásban készült akciójáték, amelynek keretében a népszerű szuperhőssel ismét megmenthetjük a világot.
Az idei nyár ismételten a képregényekből filmvászonra varázsolt szuperhősöktől lesz hangos, közülük is kiemelkedik a mindeddig méltánytalanul elhanyagolt Vasember. A filmet már vetítik, a közönség és a kritikusok is kedvelik, így már csak az adaptáció adaptációjának tesztje van hátra. Lássuk, sikerült-e a monitorainkra hasonló élményt csempészni!
Bádogember
Igazság szerint már most rávághatnám a választ, s ezzel megkímélném a kedves olvasót némi nyűglődéstől, ám végtelenül gonosz ember lévén információáradat miatt keletkezett fejfájásnál alább nem adom. Hogy teljes legyen a káosz, az általában a végére tartogatott külsővel kezdeném Tony Stark virtuális kalandjának kritikáját. Az Úr 2008. esztendejét írva okkal feltételezhetjük, hogy a játékosokban kialakultak bizonyos elvárások egy frissen megjelent játék küllemével szemben. Mindezzel nem is volt az égadta világon semmi baj, amíg a hivatalos képeket, videókat és előzeteseket böngésztük. A kor követelményeinek megfelelő grafikus motor ott csillog-villog, ahol kell, Vasembert kellő részletességgel dolgozták ki, s még a fizika törvényeit is sikerült egész jól szimulálni, köszönhetően a Havok alrendszerének. A fenti sorokat olvasva bennem is felmerülne a kérdés, hogy mire akar kilyukadni a cikk írója. Netán túl sok gépolajat ivott, vagy vashiány lépett fel a szervezetében, hogy mindez nem elég számára? Jelentem, a vashiányról fogalmam sincs, a gépolajjal Louis de Funès: A csendőr és a földönkívüliek című filmje óta szimpatizálok, s való igaz, hogy a legkisebb mértékben sem érzem úgy, hogy látóidegeim kellemesen simogató kényeztetésnek lennének kitéve. Ha valaki eddig még nem tekintett a mellékelt képek valamelyikére, annak elárulhatom, hogy a PC-s játékosok az egykoron valóban szép dolgokat produkáló, mára azonban kétségtelenül elavultnak tekinthető PlayStation 2-re készült verzió átiratát kapták meg. Hiába állítunk mindent a maximumra, semmi sem segít a mosott textúrákon, a poligonok alacsony számán, s a rendkívül bénán megvalósított effekteken.
Törté-nyet?
Nem probléma. Érett gondolkodású emberek módjára tegyük túl magunkat az életben egyébként is túl nagy jelentőséggel bíró külsőségeken, s nézzük meg, mennyire képes lekötni az egyszeri játékost az Iron Man időutazásnak is felfogható adaptációja! Az eredmény egészen elképesztő, hiszen csupán néhány órára elegendő „minőségi" szórakozást kapunk a pénzünkért cserébe. A filmből ismert főbb szereplőket felvonultató (megjegyzem, a hasonlóság tetten érhető ugyan, de élethű virtuális szereplőkről szó sincs), botrányosan gyatra átvezető mozikból és mintegy tucatnyi küldetésből áll össze az excentrikus milliárdosból lett szuperhős története. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy csak nyomokban követi a film által lefektetett sztoriszálat. Rosszpont, hogy az összefércelt történetből hiányzik a filmre jellemző szellemes humor, s a teljességgel érthetetlen dizájneri döntéseknek köszönhetően pont a játékos érzelmeire hatni hivatott momentumokról feledkeztek meg. Yinsen halála, jobban mondva annak prezentálása mindenre alkalmas, csak érzelmek ébresztésére nem. A filmbéli ellenfelek mellett nálunk alig ismert, szuperképességekkel bíró gazfickókkal (Melter, Whiplash, Titanium Man, Madame Masque) is meggyűlik a játékos baja.
Az örökké dobogó szív
Szó szerint, ugyanis az irányítást elképesztően szerencsétlenül sikerült átültetni egérre és billentyűzetre. Megfelelő kontroller híján minden pillanat kínszenvedés, amit az égen cikázva, rakétákat kerülgetve szeretnénk tölteni. Amint könnyed siklásra és lebegésre vagy egyszerű gyaloglásra váltunk, érezhetően javul a helyzet. Ha a külcsín kopottas, a történet unalmas s az irányítás sem tökéletes, akkor már csak a harc megvalósításában s az általa jelentett kihívásban reménykedhet a gyanútlan játékos. Ez a remény nagyjából öt percig marad életben. Ennyi idő alatt az M.I. készségesen prezentálja, mire is képes valójában. Semmire! A gépkarabéllyal hadonászó katonák még rohangálnak ugyan körülöttünk, mint a megkergült hangyák, de mozgásukban semmi tudatos nincs. Meg sem kísérlik elkerülni támadásainkat vagy társaik elestét látva menekülőre fogni a dolgot. Csak azért léteznek, hogy nyomogassuk a sugárvetőt vagy az acélos öklöket munkára fogó billentyűket. A páncélöklös arcok még jobbak, gyakorlatilag egy helyben várják, hogy megsüssük, szitává lyuggassuk, vagy péppé verjük őket. A járművek megjelenése sem lendít sokat a csaták élményén.
Akár testközelből is megmérkőzhetünk velük, de az irányítás körülményessége miatt egyszerűbb messziről leszedni őket. A gigászi tanktól a szupergonosz rosszfiúkon(lányokon) át egészen a repülő erődig terjedő főellenségek elleni harc minimális sasszézásból és némi lövöldözésből áll csupán. Ellenfeleink alig-alig sebeznek rajtunk, s a folyamatosan visszatöltődő energia megfelelő elosztásával (fegyverek, páncél, utánégető) tehetünk szert nagyobb sebzésre, komolyabb védelemre, gyorsabb repülési sebességre. Ha netán valamilyen csoda folytán mégis leszednének, egy minijáték keretében újra lehet indítani Stark szívét, s folytatódhat az akció. A páncél (hat különböző páncélruha létezik a játékban) fegyverrendszerei (sugárvető, rakéták, gépágyú, lángszóró) a használat függvényében indulnak fejlődésnek. Az elmaradhatatlan fizika implementálása pedig kimerül néhány (ládák, hordók, deszkákból emelt barikád stb.) tereptárgy szétrombolhatóságában. Ennél azért lényegesen többet érdemelt volna Vasember figurája, s mi, játékosok is. Csak azon rajongóknak ajánlhatom, akik az utolsó vasemberes holmit szeretnének gyűjteményük darabjai közt tudni.
Pro:- Van benne akció
- Régebbi gépeken is elfut
- A hangok sikerültek a legjobban
Kontra:- Kontroller nélkül borzalmas, túlontúl rövid és könnyű
- Borzalmasan elavult
4.5
Sims 3 és Leszáll az éj csomag
Perverz kelet? - A hentai és a játékok világa
Sucker Punch Annihilation
