Hirdetés

Itt az áprilisi GameStar - már az újságosnál

|

Guild Wars 2 és Assassin's Creed III a címlapon, Marvel: Ultimate Alliance teljes játék, hands-on előzetesek, játéktesztek és exkluzív interjúk.

Hirdetés

Szeretjük a változatosságot, és még jobban, ha az embernek van választási lehetősége, éppen ezért szoktunk időnként kétféle címlappal meglepni benneteket. Ám mielőtt azért kezdene bárki sopánkodni, mert nem tudná, melyikre költse nehezen összekuporgatott forintjait, megsúgom: elég csak az egyikre, hiszen az egyik címlapot a lap elején, a másikat pedig a hátulján találjátok.



És hogy mi került a címlapra? Egyrészt az Assassin's Creed III, melynek londoni bemutatóján mi is részt vettünk a múlt hónapban, így kínosan sokáig elnyújtott print embargó lejártával mindent elárulunk róla, amit tudni lehet, sőt azt is, amit nem. Másik címlapsztorink a Guild Wars 2, ami már most megbabonázta MMO-ra fogékony kollégáinkat. A terjedelmes előzetes mellé kimerítő interjút is készítettünk nektek.





Ez a hónap úgy alakult, hogy hat játékot is kipróbálhattunk jóval a megjelenés előtt. A Guild Wars 2-t már említettem, de jön még idén nehézsúlyú MMO, elegendő csak a Word of Warcraft: Mists of Pandaria kiegészítőjére gondolni.



A fantasynél és az RPG-nél maradva, ám az online vizektől távolabb evezve mértük össze erőnket a Dragon's Dogma mitikus szörnyeivel, és kellemesen meglepődtünk az egyelőre konzolexkluzív játék összetettségén. Iskolában rekedt zombikat mészároltunk matekórán (nem csoda, hogy morcosak voltak) a Lollipop Chainsaw pompomlányával, verekedtünk, lövöldöztünk és autóztunk a Sleeping Dogs triádok közé beépült nyomozójával, és összetörtünk jó néhány verdát az árkád őrület irányába elmozdult Dirt: Showdown-ban.
Végül, de nem utolsósorban titkosszolgálati módszerektől sem visszariadva jártunk utána a Forstbite 2 motorral készül Medal of Honor: Warfighter titkainak.



Az első kézből szerzett tapasztalatokra épült előzeteseink mellett tesztrovatunknak sincs oka a szégyenkezésre, hiszen például a világon először a GameStar oldalain jelenik meg Risen 2: Dark Waters kritika. Nem a hiánypótló kalózkaland az egyetlen RPG ebben a hónapban, hiszen kínpadra fektettük az Xbox 360 talán legszebb játékává előlépett The Witcher 2: Assassins of Kings Enhanced Edition-t, bemerészkedtünk a legendás Dungeon Master legszebb pillanatait eszünkbe juttató Legend of Grimrock kazamatáiba, és megnéztük a Kingdoms of Amalur kalózos (új divat lenne születőben?) minikiegészítőjét.



Adtunk azért az akciónak (és egy keveset a horrornak) is rendesen, sőt annak csak igazán, hiszen kiengedték végül az Umbrella titkos laborjából a Resident Evil: Operation Raccoon City válogatott förmedvényeit, veterán nindzsával fakasztottunk vért a Ninja Gaiden 3 ellenségeibe kardot döfve, menekültünk a Silent Hill: Downpour égszakadásában, aprítottuk a Yakuza: Dead Souls zombijait, és zúztunk össze csontot-acélt a Twisted Metal járműves csatáiban.



A hazai játékfejlesztőknek köszönhetően rég elfeledett műfajba leheltünk életet a japán-magyar koprodukcióban készült Sine Mora dieselpunk gépeivel, valamint tornyokat építettünk és leromboltuk a Defenders of Ardania ellenséges erődjeit.
Az említett játékokon kívül még több másiknak is meggyűlt a baja kritikusainkkal, mint az a tartalomból kiolvasható.



Hardver rovatunk kiemelt témája nem más, minthogy miként tegyünk össze mi magunk egy gamer PC-t úgy, hogy nem áll rendelkezésünkre a világ összes pénze. Különösen ajánlott azoknak, akik az elkövetkező hónapokban terveznek gépet fejleszteni, ám nem óhajtják egy életre megborítani a családi költségvetést és szükségtelen kiadásokba, hitelbe, miegymásba hajszolni magukat és szeretteiket.



Áprilisi teljes játékunk a Raven Software RPG-elemeket (XP-gyűjtés, karakterfejlesztés) is tartalmazó felülnézetes szuperhősös játékainak utolsó, és egyben legkiforrottabb darabja, a Marvel: Ultimate Alliance. A 2006-os alkotás már szakított az X-Men Legends széria sokakat zavaró cel-shaded grafikájával (bár az első képek tanúsága szerint pont ugyanolyan lett volna), valamint a teljes Marvel univerzumból merítve PC-n nem kevesebb, mint 25 ismert hőst (pl. Captain America, Spider-Man, Iron Man, Wolverine,) tett játszhatóvá. Közülük válogatva hozzuk létre négyfős csapatunkat, hogy aztán olyan rosszarcúak pofázmányát rendezzük át, mint Dr. Doom, vagy a bolygófaló Galactus.



Előzetesek

Sleeping Dogs
Lollipop Chainsaw
Assassin's Creed III
Guild Wars 2
Dirt: Showdown
Medal of Honor: Warfighter
World of Warcraft: Mists of Pandaria
Dragon's Dogma

Tesztek

Risen 2: Dark Waters
The Witcher 2: Assassins of Kings Enhanced Edition
Sine Mora
Resident Evil: Operation Raccon City
Kinect Star Wars
Kinect Rush
Ninja Gaiden 3
Legend of Grimrock
FIFA Street
Silent Hill: Downpour
Insane 2
Yakuza: Dead Souls
Twisted Metal
Yesterday
Assassin's Creed: Altair's Chronicles
PES 2012
Catherine
Rayman: Origins PC
Devil May Cry HD Collection
Defenders of Ardania
Modern Warfare 3: Collection One
Kingdoms of Amalur: The Legend of Dead Kel
Angry Birds Space
Pizza vs. Skeletons
F1 2011 Vita
Virtua Tennis 4: World Tour

Hardver

Házi gamer PC 100 rugóért
Piactér
LG Prada 3.0

Kult

Történetek a The Witcher 2 titkos aktáiból
In Memoriam Tex Murphy
Álom-világ 0. rész
(Használt)Game Over

Másvilág (A bosszú jogán, Robert Jordan - A nagy hajtóvadászat, Terry Pratchett - Kallódó kontinens, 21 Jump Street - A kopasz osztag, Iron Maiden - En Vivo!, Roxette - Travelling, Leander - Szívidomár, Wig Wam - Wall Street, At Vance - Facing Your Enemy, Crystal Viper - Crimen Expecta, Hardline - Danger Zone, Great White - Elation,






Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)