Hirdetés

Itt az egyik legmenőbb LEGO autó, amit valaha láttál

|

Közel 30 évvel ezelőtt robbant be a köztudatba a Ferrari F40, amit azóta is a világ legmenőbb szuperautói közt tartanak számos. Most itt a lehetőség, hogy megépítsük a sajátunkat.

Hirdetés

1987-ben fejeződtek be a Ferrari F40 munkálatai. Ez volt az utolsó tűzpiros járgány, amire maga Enzo Ferrari mondta rá az áment. A LEGO jó ideje szeretné már megvalósítani ezt a Creator modellt, melynek készítésénél szorosan együtt dolgoztak a Ferrarival, hogy minden apró részlet a helyén legyen.

Az 1158 darabból álló készlet 90 dollárba kerül majd, amikor augusztus elsején a boltokba kerül, de a LEGO VIP tagok már július 15-től előrendelhetik a saját példányukat. Persze Technic frontot találkoztunk már ennél komolyabb verdákkal, de ilyen részletesen kidolgozott Creator modell még nem készült korábban.

A tervezőknek sikerült elérni, hogy ne csak az ajtókat tudjuk nyitogatni, hanem a motorháztetőt és a csomagtartót is, sőt, még a fényszórók is kihajthatóak. A megvalósításhoz néhány új elemet is le kellett gyártani, így azonban sikerült elérni, hogy a részletesen kidolgozott motort egészben kivehessük és külön is megcsodálhassuk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)