Hirdetés

Már nem három Avatar folytatás készül, hanem négy

|

Már éppen kezdtünk belenyugodni, hogy négy része lesz az Avatarnak, de máris le vagyunk maradva. Öt része lesz.

Hirdetés

Eredetileg az volt a terv, hogy az Avatar folytatása jövő év vége felé érkezik a mozikba, hogy aztán majd követhesse a harmadik és negyedik rész, melyek lezárják ezt az elképesztő történetet. Viszont James Cameron a legutóbbi CinemaConon ismét bebizonyította, hogy vele nem ilyen könnyű lépést tartani.

A rendező a konferencián elárulta, hogy a legutóbbi bejelentések óta még az eddiginél is ambíciózusabb ötletekkel állt elő a csapata, így már nem lesz elég négy Avatar film, hanem szükség lesz egy ötödikre is. Ennek tudatában az aktuális menetrend a következő, mindenki jegyzeteljen: az második rész 2018-ban, a harmadik 2020-ban, a negyedik 2022-ben, az ötödik pedig 2023-ban fog a mozikba kerülni.

Cameron szerint a filmek önállóak lesznek, de ha mindet megnézzük, akkor fogjuk igazán érteni ezt az eposzi történetet: "Az utóbbi években írokkal és tervezőkkel közösen terveztük az elkövetkező Avatar filmeket. A történetek amelyeket írtunk folyamatosan egyre nagyobbak lettek."

A rendező azt is elárulta, hogy akik eddig látták a látványterveket, azok teljesen el volt ájulva: "Sokkal fantáziadúsabb, mint az első rész. Új szereplők, teremtmények, tájak és kultúrák jelennek meg majd a filmben."

Szóval ötletek és tervek azok vannak bőven, már csak a filmeket kell megcsinálni és kész is! Még szerencse, hogy ez a valóságban ennyire egyszerű. Egyébként akaratlanul is felmerül bennem a kétség, hogy előbb-utóbb a mester Ridley Scott nyomdokaiba lép és elkezd grandiózus filmeket tervezgetni, amikről folyton beszél, de végül nem csinálja meg őket (emlékeztek a Prometheus 2-re, aminek már nem tudom követni, hogy mi a címe?). Arra már rá sem merek kérdezni, hogy mi van a készülő Battle Angel Alita adaptációval.

Ti mit gondoltok? Várjátok már a következő négy Avatar filmet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)