
A Command & Conquer 3: Kane's Wrath az RTS-ek egyik legjobb többjátékos módjával híressé vált, nagysikerű Command & Conquer sorozat harmadik részének első kiegészítő lemeze. A három fejezetből és tizenhárom küldetésből álló egyjátékos kampány kopasz barátunk, Kane alakja körül forog, ebből következően kizárólag a NOD frakció szemszögéből láttatja az eseményeket. Az első fejezet a Tiberian Sun: Firestorm drámai eseményei után veszi kezdetét, amikor a NOD romokban hever, halottnak hitt hősünk pedig egy távoli bázison készülődik a visszatérésre, hogy először házon belül teremtsen rendet, és megfékezze a NOD egyszemélyes irányítására törő Brother Marcian-t. A második fejezetben már a C&C 3 történéseivel párhuzamosan haladunk egy Alexa Kovács nevezetű szőke csodával az oldalunkon, míg a harmadik fejezetben az alapjáték utáni időszakba is betekintést nyerünk. A C&C 3-nál gyengébb és zavarosabb sztorit átvezető videók igyekeznek érthetőbbé tenni, de ezek sajnos kissé unalmasra sikeredtek, és sok bárgyú párbeszédet rejtenek. Multiban és skirmishben szerencsére bármelyik frakció előtérbe helyezhető, és mindegyik gazdagodott két-két alfrakcióval. A NOD a gyalogsági Fekete Kézre és Kane kegyetlen katonáira számíthat, a GDI az erőfölényével mindent eltipró Acélkarmok különítményben és a kifinomult ZOCOM technológiában bízik, a Scrin erejét pedig a komolyan páncélozott Arató-17 és az igen gyors Utazó-59 csoportok fokozzák. A kiegészítővel sok alapanyagból, drága infrastruktúra kiépítésével gyártható szuperegységek is érkeztek. A NOD-nál a hármas lézerágyúval, és a csapatainkat egymás ellen fordító őrjöngés-generátorral felszerelt Megváltó, a GDI-nél a MARV nevű lánctalpas behemót, a Scrin-nél pedig a hatlábú Eltörlő mutatkozik be. A kampány mellett egy végletekig lebutított Civilization-re emlékeztető új játékmód, a világtérképes összecsapás is bekerült a játékba, melynek csatáit magunk is lejátszhatjuk valós időben. A mód értelméről megoszlanak a vélemények, mivel túl kevés lehetőséget nyújt, ráadásul multija sincs, így hamar unalmassá válik. A 25 vadonatúj térképpel kibővített többjátékos módba viszont tényleg új színt visznek az alfrakciók és a különleges egységek, ezért az első alkalmakkor bizony durva meglepetésekben lehet részünk. A grafika csak néhány új textúra és valamivel szebb effektek erejéig változott, a gépigény ennek megfelelően mára az átlagos szintre csúszott. Az itthon magyar felirattal elérhető Command & Conquer 3: Kane's Wrath kiegészítő 2008. március 25-én jelent meg PC-re és Xbox 360-ra, futtatásához az alapjátékra is szükség van.
Command and Conquer bemutató (2007. június 24. 16:26)
A Command & Conquer-sorozat univerzumában majd másfél évtizeddel az első játék megjelenése után sem állt meg az élet: 2007 egyik sikerjátéka volt a C&C 3: Tiberium Wars, most pedig vészesen közeleg egy vérbeli C&C FPS, a Tiberium. De milyen is volt a játék, amely elindította a sorozatot és vele az RTS-őrület?
C & C 3: Kane's Wrath - Aranylemez konzolon is 2008. június 10. 18:17
A NOD testvériségének karizmatikus vezetője elképesztő haraggal borítja lángba a világot a PC után Xbox 360-on is.
Command & Conquer 3: Kane's Wrath - Letölthető pályacsomag 2008. április 30. 17:34
Aki előrendelte a Tiberium Wars első kiegészítő lemezét, már napokkal ezelőtt letölthette a négy multis térképet.
C&C 3 : Kane's Wrath - ARANY! 2008. március 08. 15:53
A tegnapi után újabb arany korongot üdövzölhetünk! Ezőttal a CnC 3 első kiegészítője, Kane bosszúja aranyozódott be.
Command & Conquer 3: Kane's Wrath - Hatalom és béke 2008. március 05. 10:43
Lassan megkezdődik a sorbanállás a kiegészítő lemezért, s újabb dollárkötegek vándorolnak az EA részvényeseinek zsebébe.
Fejlesztő: EA LA
Platform: PC, Xbox 360
Stílus: Stratégia