CRAZY MACHINES 2

A legtöbb nagyszabású, szórakoztató videojáték közös jellemzője, hogy csak nagyritkán veszi igénybe a játékos agytekervényeit, és persze akkor sem viszi túlzásba. Ha a monitor vagy a tévé előtt gubbasztva a szokásosnál komolyabb szellemi kihívásra vágyunk, nagy szeretettel várnak bennünket a legkülönfélébb logikai játékok. Az idősebb játékosok bizonyára emlékeznek még az Incredible Machines című sorozatra, ahol is a világhírű karikaturista, Rube Goldberg elmebeteg masinái, az ún. Goldberg-gépek által ihletett szerkezeteket kellett megalkotni. A mindenféle furcsa - vagy éppen egészen hétköznapi - eszközöket úgy kellett egymással összekombinálni, hogy azok dominószerű láncreakciókat indítsanak be - akárcsak a Tom és Jerry-ben - és ilyen módon hajtsanak végre egy olyan egyszerű feladatot, mint például egy lámpa felkapcsolása. Az egyszerű feladatok hajmeresztően túlbonyolított megoldásának a valóságban persze nem sok értelme lenne, de agyafúrt ötleteinket a játékban megvalósítani kitűnő móka. Ezt a hagyományt elevenítette fel 2005-ben a német Novitas csapata Crazy Machines című munkájával, amely a régről ismert játékmenetet modern, 3D-s köntösbe öltöztette, és számos egyedi ötlettel fűszerezte. A játék hamar kivívta a szakma és a játékosok elismerését, ezért 2008-ban meg is érkezhetett PC-re a Crazy Machines 2, amely már közel 200 puzzle-t és tengernyi masinát vonultat fel. Minden pályán kapunk egy színpadként funkcionáló házfalat fixen elhelyezett kellékekkel, amelyhez a program által meghatározott eszközkészlet tartozik, és ebből a „hozott anyagból” kell felépítenünk agyament gépezetünket. A grafikus motor olyan lenyűgöző részletességgel modellezi a különféle fizikai jelenségeket, hogy cserébe még a gyengécske látványvilágot is megbocsátjuk neki. Pihentagyú mérnököknek és mérnökjelölteknek kötelező vétel!

CRAZY MACHINES 2 VIDEÓK

CRAZY MACHINES 2 HÍREK

Crazy Machines Complete - itt az ideje a kütyüépítésnek!

2009. április 25. 16:28

talán még emlékeztek rá, amikor mindenki őrültként épített egybe vasalókat, papagájokat, üllőket, hogy a világ legfurcsább gépei működni tudjanak tőle. Itt az idő újra!

Fejlesztő: Novitas Platform: PC Stílus: Logikai