
A Dragon Age: Origins cselekményének középpontjában álló fenyegetés a mágusok hibája. Ahogyan az lenni szokott, arroganciájukban, hatalmuk csúcsán messzebbre nyújtózkodtak, mint halandónak szabad lett volna. Nem hajtották uralmuk alá a mennyeket, elpusztították. Saját hatalmuk torzította el őket, s a sötétség szülötteivé válva, kitaszítottként dúlva és pusztítva mételyként szabadultak rá a világra. Négy századdal korábban azonban felbukkantak a szürke őrzők, akik a szakadék széléről rángatták vissza az emberiséget, s győzelmet arattak a métely felett. Az idő azonban furca jószág, az emlékek megkopnak, a történetből legenda lesz, a legenda pedig mítosszá válik, végezetül már csak az anyák riogatják esténként engedetlen csemetéiket olyan mesékkel, melyekről nem is sejtik, hogy megtörténtek. Így esett hát, hogy a megfogyatkozott őrzők figyelmeztetése süket fülekre talált, s az invázió felkészületlenül ért embereket, tündéket, törpéket egyaránt. A játékos dolga lesz, hogy újjákovácsolja a régi szövetségeket, megszerezze a népek és a birodalmak támogatását, hogy végül készen álljon egy akkora szövetséges sereg, amelyik a győzelem halvány reményével ütközhet meg a pokoli teremtményekkel.
Dragon Age előzetes (2007. május 14. 21:00)
Nem sok olyan fejlesztőt ismerünk, aki csak és kizárólag RPG-vel foglalkozik. A BioWare egyike ezeknek, és talán a legnagyobb renoméval is rendelkezik. Köszönhetik ezt az olyan játékoknak, mint...
Dragon Age - Grey Warden Sword 2011. január 30. 21:23
A BioWare mesteri fegyvereket alkotott, melyeket a való életben is szívesen használnánk.
Dragon Age: Origins Ultimate Edition megjelenési dátum 2010. október 01. 08:29
Már egy hónap sincs hátra, s rátehetjük mancsunkat az alapjáték mellett minden létező kiegészítést tartalmazó csomagra.
Dragon Age: Origins Ultimate Edition - Minden egy dobozban 2010. szeptember 07. 09:03
Csupán idő kérdése volt, hogy a Dragon Age minden földi jóval telepakolt kiadásának tervére fény derüljön.
Dragon Age: Origins: Witch Hunt Debut Trailer 2010. szeptember 02. 09:42
a Dragon Age önmagában is egy nagyon jó játék: szerencsére jönnek a DLC-k hozzá szépen.
Fejlesztő: BioWare
Platform: PC
Stílus: Szerepjáték
Alternatív nevek: Dragon Age Origins,Dragon Age,Origins