
Warren Spector (Junction Point Studios), a Deus Ex, és a Thief című játékok zseniális alkotója a Disney-vel karöltve dolgozik legújabb projektjén, az Epic Mickey című akció-kaland játékon. Elsőre úgy tűnhet, hogy a Miki egér főszereplésével készülő játék csak egy aranyos kis mellékvágány a mester számára, hiszen a rajzfilmfigura szelíd világa túlságosan elüt a nagy Spector játékok komor hangulatától, ám az Epic Mickey egyáltalán nem gyerekeknek szól, és minden ízében magán viseli Spector keze nyomát. A játékban jó érzékkel elegyítették az akció-, a kaland-, a platformer-, és a szerepjáték elemeket, így a játékmenet a műfaji kavalkád ellenére is egységet képez. Az első koncepciórajzok még egy borongós steampunk világot vetítettek előre, a későbbi képek aztán túlzottan is „gyerekbarátra” sikerültek, ám a fejlesztők szerencsére meghallották az aggódó hangokat, és a koncepciórajzoknál ugyan békésebb, mégis kellőképpen bizarr atmoszférát teremtettek. A Warren Spector-hoz méltó történet a rajzfilmfigurák vesztőhelyén, Cartoon Wasteland-ben játszódik, amelyet Disney méltatlanul mellőzött hőse, Oswald nyúl bosszúból megrontott, és gonosz, torz figurákkal népesített be. Miki egér, az irigyelt sztár egy tragikus véletlen folytán maga is Wasteland fogságába kerül, ahonnan csak úgy szabadulhat meg, ha elnyeri a sértett nyúl bizalmát, és meggyógyítja az elátkozott világot. A játékmenet legnagyobb érdekessége, hogy Miki egy varázslatos ecset segítségével átszabhatja a környezetét, új tárgyakat rajzolhat, más dolgokat pedig néhány ecsetvonással lerombolhat. A nagy rajzolgatással azonban vigyáznunk kell, mert ha rosszul döntünk, csak magunknak ártunk, ráadásul ha túl sokat rombolunk, Miki egér személyisége is rossz irányba fejlődhet - úgy pedig nehéz lesz barátokat találni... Az Epic Mickey 2010 őszén érkezhet, sajnos Wii-exkluzívként.
Epic Mickey 2: The power of Two - Warren Spector újráz 2012. március 23. 14:44
Az első résszel voltak ugyan gondok, de ez nem tántorította el a fejlesztőket a folytatástól. Itt a második esély.
Ősszel érkezhet az Epic Mickey 2 2012. január 02. 21:22
Egyre szaporodnak a jelek, amelyek arra utalnak, hogy az Epic Mickey több lehet egynyári élménynél.
Epic Mickey és Gran Turismo 5 egymillió felett az USA-ban 2011. január 17. 10:48
Rácáfolt az előzetes félelmekre a Warren Spector legújabb gyermeke, valamint a Sony régóta várt autóversenye is kezd magára találni.
GameStar LIVE karácsonyi adás: felvételről 2010. december 23. 20:40
Popcorn bekészít, szaloncukor alágyújt: itt az idei utolsó GS LIVE! (plusz GameStar túlélőtábor)
Fejlesztő: Junction Point Studios
Platform: Nintendo Wii
Stílus: Akció, Kaland, Platform
Alternatív nevek: Disney Epic Mickey