
A játékos pályafutásukat a kilencvenes években kezdő régi motorosok nagy örömére (néha őszinte aggodalmára…) az utóbbi időben egyre több, mára klasszikussá nemesedett kalandjáték modern folytatása vagy feldolgozása kerül ki a fejlesztők boszorkánykonyháiából. A francia Pollene stúdióval karöltve Peter Gilhodes is elkészítette felejthetetlen logikai kalandjátéka, a Gobliiins sorozat negyedik részét. Az 1991-ben megjelent Gobliiins sokak kedvencévé vált három bugyuta kis goblin hősével, zseniálisan agyafúrt fejtörőivel és aranyos humorával, ezért '92-ben és '93-ban is folytatást kapott (mindig eggyel kevesebb figurával és „i” betűvel a címében), majd tizenhat évi hallgatás következett. A 2009 áprilisában PC-re megjelent Gobliiins 4 hűen ragaszkodik elődei egyszerű játékmenetéhez, vagyis puzzle-okat megoldva, mindenféle masinák alkatrészeit ide-oda szerelgetve juthatunk végig a 16 pályán, miközben három goblinunk (igen, újra három!) eltérő és egymást kiegészítő képességeit okosan kombináljuk. Tchoop nyomozó (magyarul Teszvesz) ügyes tolvaj hírében áll, akit egyszer az őrszobán annyira elbűvölt a nagyítóüveg, hogy felcsapott magánnyomozónak. Állandó segítője Perlius varázsló (Magixer), aki régészeti kutatásokba kezdett, és kidolgozta elméletét, miszerint minden élőlény a goblinoktól származik. Stucco barátunk (Bicepsz) eszére nem számíthatunk, mivel az nincs neki, de a korábban cirkuszi erőművészként is kamatoztatott hatalmas izmainak gyakran vehetjük majd hasznát. VIII. Balderon király (Tarkobak) felelős uralkodás helyett csak kedvenc földimalaca, Riri (Fifi) eltűnése miatt bánkódik, ezért igen nagy a házikedvenc felkutatásával megbízott goblinjaink felelőssége. A nyomozás során kiderül, hogy Galantz kancellár gonoszsága áll a tragédia mögött, és a hatalmas főgonosszal, Saladini-vel is meggyűlik majd a bajunk. A Gobliiins 4 grafikája már tíz évvel ezelőtt is elavult lett volna, és bár aranyos a humor és vannak nehéz fejtörők, mégis inkább az ifjabb korosztálynak javallott a játék. Az „öregeket” remek magyarítás és a DVD-re felkerült első három rész igyekszik kárpótolni.
Gobliiins 4 - A király, a gonosz és a földimalac 2009. április 27. 08:07
A Gobliiins sorozat negyedik epizódja hazai megjelenésének örömére ideje bemutatnunk három további, a történet szempontjából fontos szereplőt.
Gobliiins 4 trailer 2009. március 26. 13:50
Megérkezett az első trailer, a hamarosan boltokba kerülő Gobliiins 4-ről.
Gobliiins 4 - Stucco, az izomagy 2009. március 18. 10:58
A klasszikus trilógia folytatásaként érkező Gobliiins 4 harmadik és egyben utolsó főszereplőjének bemutatása következik.
Gobliiins 4 - Icipici pók 2009. március 17. 10:48
Három kalandor fejtörőkkel teletűzdelt bukdácsolása vár ránk a Gobliiins sorozat hamarosan érkező negyedik felvonásában.
Fejlesztő: Pollene
Platform: PC
Stílus: Kaland, Logikai
Alternatív nevek: Gobliiins iv,