LEGO UNIVERSE

Már az első LEGO videojátékok érkezésének híre is nagy döbbenetet keltett, és meglehetősen vegyes érzelmeket váltott ki a játékos társadalomból, ám a jobb darabok minden károgás ellenére hatalmas sikert arattak a játékosok és a szakma körében. Most itt az újabb meglepetés (kinek öröm, kinek rettenet): a NetDevil gárdája LEGO Universe néven MMO fejlesztésébe fogott, ami a mai MMO-láz idején persze nem csoda, de a népszerű műfajban LEGO-kockákból építkezni, mégiscsak nagy bátorságra vall. Ahogy az eddigi LEGO-játékok, természetesen a LEGO Universe is teljesen vérmentes, így személyében az első garantáltan „gyermekbarát” MMO-t tisztelhetjük, ahol senki sem hal meg (maximum elemeire hullik), és az erőszak is csak amolyan rajzfilmes formában jelenik meg. Ennek ellenére felnőttek számára is kifejezetten szórakoztató, amelyet az is garantál, hogy a fejlesztésébe valódi LEGO fanokat is bevontak, akik igyekeztek mindent beletenni a játékba, ami a felnőtteket a LEGO-építésben motiválni tudja. Történetünk szerint a LEGO univerzumot gonosz földönkívüli erők (gyerek, kutya, porszívó…) akarják elpusztítani, mi pedig együttes erővel hősiesen visszavágunk, mindent újjáépítünk vagy teljesen új építményeket húzunk fel, miközben középkori, jelenkori és sci-fi világokban kalandozunk. Igen egyszerű karaktergenerálással indítunk, ahol rögtön kiderül, hogy kasztok hiányában a ruháink és felszereléseink cserélgetésével igazodhatunk a különféle skillekhez, küldetésekhez, így nem kell előre eldönteni, milyen irányba indulunk el. A fejlődési rendszer sem hagyományos, mivel a szintlépések az összegyűjtött tárgyaink és a felhasználható LEGO-elemeink száma alapján történnek. Ezeken túl viszont a questektől a fejtörőkön át a minijátékokig minden szokásosban részünk lehet küldetéseink során, és persze mindenhol ott várnak ránk az MMO-s események számtalan olyan helyzettel, amikor nélkülözhetetlen lesz a csapatmunka. Az előre megszabott missziók mellett szabad, egyéni kalandokra is rengeteg lehetőségünk lesz, a remek editorral épített alkotásainknak (objektumok, figurák, puzzle, minijáték, stb.) pedig tényleg csak a képzelet és a jó ízlés szabhat határt. Ha művünkkel elkészültünk, viselkedéseket társíthatunk hozzá, hogy életre kelljen, ha pedig büszkélkedni akarunk vele, saját területünkön bárkinek megmutathatjuk. Az igazán szép grafika a LEGO videojátékoktól megszokottan vicces, rajzfilmes hangulatot teremt. A LEGO Universe 2010. október 26-án jelent meg PC-re, használatáért viszonylag kedvező havidíjat kell fizetnünk.

LEGO UNIVERSE KÉPEK

Klikk a teljes galériához

LEGO UNIVERSE VIDEÓK

LEGO UNIVERSE HÍREK

Vége a játéknak: bezár a LEGO Universe

2011. november 07. 11:57

Csupán egy évet élhetett a LEGO MMOG, pedig egyáltalán nem sikerült rosszul. Csak hát a kutya sem tudott róla.

LEGO Universe - ingyenes változat augusztustól 2011. június 21. 18:06
A LEGO Universe-t is utólérte, ami manapság végigsöpör az mmo-k világán.

LEGO Universe - Winter trailer 2010. november 25. 08:28
Kinéztem az ablakon és nem tudtam nem észrevenni azokat az apró jégvirágokat, amelyek az éjjel keletkeztek.

LEGO Universe -zökkenőmentes indulás 2010. október 27. 09:34
Sokan vártak rá - úgy gondolom, megérte!

LEGO Universe - Building behaviour trailer 2010. augusztus 17. 18:26
Most egy picit hosszabb lélegzetvételű videó következik.

Fejlesztő: Netdevil Platform: PC Stílus: Egyéb, MMO