MAJESTY 2 - THE FANTASY KINGDOM SIM

Az amerikai MicroProse stúdió csődje miatt kétséges volt az újszerű játékmenetével klasszikussá lett 2000-es Majesty: The Fantasy Kingdom Sim című valós idejű stratégiajáték folytatásának sorsa, ám a Paradox Interactive szerencsére megvásárolta a jogokat, és megbízta az orosz 1C fejlesztőstúdió Ino-Co csapatát a második rész elkészítésével. A Majesty 2: The Fantasy Kingdom Sim mókás története 500 évvel az előd után játszódik Ardania földjén, melynek történelmét hős királyok alakították, akik minden gonosztól megszabadították népüket. Leonard király uralkodására már nem is maradt ellenség, ezért szegény király attól félve, hogy belőle sose lehet már hős, varázslóival megidézteti a Pokol Démoni Urát, melynek legyőzésével bizonyíthatja rátermettségét - ám az olyan erősnek bizonyult, hogy Leonard képtelen volt megbirkózni vele. A nép ezért az általunk megszemélyesített távoli rokonba veti utolsó reményét… A játékmenet alapja a megszokott RTS-sémát követi: felépítünk egy önfenntartó gazdaságot, és megvédjük királyságunkat a betolakodóktól. A gazdaság-menedzsment során viszont nem kell minden aprósággal külön foglalkozni, csupán kereskedelmi központokat kell felépíteni, épületeinkben fejlesztéseket és kutatásokat végezni, kirótt adóinkat pedig behajtatni az aranyos dagadt adószedőkkel. Embereink olyannyira önállóak, hogy cselekedeteikre nincs is közvetlen befolyásunk, szabadon építkeznek, vadászatra indulnak, vásárolgatnak. Gyakorlatilag egyetlen irányítási lehetőségünk a támadás, felderítés, védelem vagy elriasztás műveletekre felszólító zászlók kihelyezése, melyekhez ha elegendő pénzösszeget társítunk, a közelharcosok, íjászok, papnők, tolvajok vagy varázslók képességeik és anyagi igényeik (minél erősebb, annál pénzéhesebb) szerint lecsapnak a felkínált küldetésekre. Hőseink a missziók után szinteket lépnek, egyre erősebbek lesznek, mi pedig minden térkép végén főúrrá emelhetünk egy hőst, akit alaposan feltápolva átviszünk a következő pályára, ahol jó pénzért bármikor bevethetjük. A sztorihoz hasonlóan az egész audiovizuális megjelenítés is kedvesen humoros, viccesek a hősök beszólásai, tanácsadónk szellemesen narrál, és a küldetések történetkéi is nagyon jópofák. A grafika bőven hozza a stratégiáktól elvárható szintet, harmonikus a mesebeli színvilág, hőseink szerepjáték karakterekként tevékenykednek. A nagy elődhöz hasonlóan gondot jelent, hogy a játékmenet sajátosságai miatt kevés a kombinációs lehetőség, egy idő után már nem tudnak újat mutatni az egyes objektívák, ráadásul a buta MI, és a rossz nehézségi görbe is ront az örömünkön. Az új Majesty annak fog igazán tetszeni, aki élvezi, hogy uralkodóként nem kell mindent közvetlenül vezérelnie, az aprólékos menedzsment hívei viszont csalódhatnak benne. A Majesty 2: The Fantasy Kingdom Sim 2009. szeptember 18-án jelent meg PC-re, Xbox 360-ra, és DS-re (módosítva), az évek során pedig három kiegészítő is készült hozzá (Kingmaker, Battles of Ardania, Monster Kingdom).

MAJESTY 2 - THE FANTASY KINGDOM SIM KÉPEK

Klikk a teljes galériához

MAJESTY 2 - THE FANTASY KINGDOM SIM VIDEÓK

MAJESTY 2 - THE FANTASY KINGDOM SIM TESZTEK, ELŐZETESEKK

Majesty 2 - The Fantasy Kingdom Sim teszt

2010. február 12. 15:46

Sárkányok, elfek és mások. Harcolás és veszekedés. Verekedős törpék 2009. október archív

További kapcsolódó cikkek (15) »

MAJESTY 2 - THE FANTASY KINGDOM SIM HÍREK

Majesty 2: Monster Kingdom megjelenés trailer

2011. január 12. 17:42

Épp tegnap történt, hogy megjelent az új Majesty 2 kiegészítő.

Majesty 2: Battles of Ardania trailer 2010. november 06. 18:53
A fantázia királyság szimulátor új DLC-vel bővül hamarosan.

Majesty 2: Kingmaker - jön az első kiegészítő 2010. január 20. 21:35
A Paradox Interactive ma jelentette be, hogy a Majesty 2 megkapja első kiegészítőjét Kingmaker néven.

Majesty 2 patch érkezett, némi extra tartalommal 2009. november 25. 21:06
Az Ino-co jóvoltából egy igen jópofa javítás érkezett a Majesty 2-höz.

Rajzoljatok egy Majesty 2-ért 2009. szeptember 27. 15:02
Érdekes versenyt hirdetett a Gamer Limit - rajzolni kell.

Fejlesztő: Ino-Co Platform: PC Stílus: Stratégia
Alternatív nevek: Majesty 2,Majesty II,

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

GAMESTAR ÉRTÉKELÉS

7.7

TESZT »
Pro:
  • humor
  • szép grafika
  • nagyszerű alapötlet

Kontra:
  • monoton játékmenet, pályák
  • buta MI
  • agyatlan hentek