MASS EFFECT 2

Az akció-RPG vonulatot képviselő, a fantasy világot sci-fi-re, a sárkányokat földönkívüli rémségekre cserélő Mass Effect első epizódja 2007-ben jelent meg Xbox 360-ra, majd 2008-ban PC-re, és igen hamar belopta magát a játékosok szívébe, akik 4 milliónál is több példányt vásároltak belőle. Két évvel később vehettük kézbe a trilógiának tervezett űreposz középső felvonását, amely elődjénél sokkal kifinomultabbá vált, és az RPG értékek megőrzése mellett tovább erősödött akció-jellege, melynek köszönhetően nagyon pörgős és addiktív játékmenetre számíthatunk. A Mass Effect 2 története meglepően indít: Shepard kapitány hajóját súlyos támadás éri, hősünket halottnak nyilvánítják, csapata szétszéled. A kapitányra rátalál a kétes hírű Cerberus vállalat, amely két év alatt életet lehel belé. A lábadozás után a titokzatos Illusive Man csakhamar meg is bízza egy rejtély felderítésével, majd hamarosan az emberiség megmentésének terhe is hősünk nyakába szakad - ennél többet azonban nem árulhatunk el. Mass Effect játékmentés birtokában szinte közvetlenül folytathatjuk, amit elkezdtünk, kapitányunk rögtön ismerős lesz (külsején és karakterosztályán persze változtathatunk), korábbi döntéseink szerint módosul a történet, és magasabb szintről indulunk, több kredittel és nyersanyaggal. Új csapatunk más-más okokból hozzánk verődő tagjainak bizalmát és hűségét a hozzájuk kapcsolódó küldetések teljesítésével vívhatjuk ki. Ezzel a zseniális húzással társaink élővé válnak, érzelmi kötődést váltanak ki, és karakterfejlődésük részesei lehetünk - ezért későbbi döntéseink súlyát is jobban fogjuk érezni. A hat választható kaszt a képességek szerint csoportosít bennünket, de ennek kevés a jelentősége, mivel társaink révén minden képességhez hozzáférhetünk, és magas szinteken akár új dolgokat is tanulhatunk. Még gördülékenyebb lett a csapatirányítás, társainknak könnyedén adhatunk célpontokat, de képességeikhez gyorsbillentyűket is társíthatunk, így nem muszáj kimerevített képernyőn osztogatnunk a parancsokat. Ugyanakkor egy jól összeválogatott csapattal továbbra is rengeteget taktikázhatunk a kitűnően megtervezett, Gears of War-szerű fedezékrendszerrel megbolondított pályákon. A nagyjából 20 órányi játékidőt akár meg is háromszorozhatják a végre változatos, és téttel bíró mellékküldetések. Az első rész alatt is dolgozó Unreal Engine 3.0 grafikus motort elképesztő mértékig meghajtották a BioWare fejlesztői, részletesebb környezet, életszerűbb karakter animációk, szebb effektek, stabil képfrissítési ráta, és igen szépen megkomponált látványterv gyönyörkodtet bennünket. A Mass Effect 2 az első rész rajongói számára kötelező vétel, de az akciójátékok és a klasszikus RPG-k rajongói is bátran próbálkozhatnak vele. A játék igényes magyar felirattal 2010. január 29-én jelent meg PC-re és Xbox 360-ra, a PS3-mas verzió érkezése 2011 januárjában várható.

MASS EFFECT 2 KÉPEK

Klikk a teljes galériához

MASS EFFECT 2 TESZTEK, ELŐZETESEKK

Mass Effect 2 - Teszt

2010. május 04. 17:30

A halálból jöttem, híres mesterségem címere V.M. Segítek: világmegmentő 2010. január archív

További kapcsolódó cikkek (140) »

MASS EFFECT 2 HÍREK

Mass Effect 3 - elvesztek a Mass Effect 2 játékállásaid? Sebaj!

2012. március 05. 19:43

Bár egy ideje lehetett sejteni, hogy a Mass Effect 3 fogadni fogja a Mass Effect 2 játékállásokat, ettől még nem biztos, hogy mindenki élni tud ezzel a lehetőséggel.

Még a Bioware sem tudja, hogy néz ki Tali a maszk mögött 2011. július 04. 09:21
A Mass Effect 3 több nagy kérdést megválaszol majd, például hogy mi található Tali maszkja mögött.

Mass Effect 2: Genesis DLC - elkészült a honosítás 2011. május 20. 21:05
IMP, a maseffect.hu vezető arca egy üzenetet juttatott el hozzánk - mutatom is:

Mass Effect 2: Arrival - Befutott a trailer 2011. március 29. 13:58
Mozgásban is megtekinthetjük, milyen kaland vár Shepard parancsnokra a Mass Effect 2: Arrival DLC-ben.

Mass Effect 2: Arrival - Magányos kaland lesz 2011. március 26. 09:40
A Mass Effect 2: Arrival végigjátszása alatt csak magunkra számíthatunk.

Fejlesztő: BioWare Platform: PC, Xbox 360 Stílus: Akció, Szerepjáték
Alternatív nevek: Mass Effect ii,

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

GAMESTAR ÉRTÉKELÉS

9.5

TESZT »
Pro:
  • Páratlanul kidolgozott karakterek
  • Ötletes, kisebb-nagyobb újítások
  • Tökéletesre hangolt harcrendszer

Kontra:
  • Néhány monoton, időrabló játékelem
  • Maga a fő sztoriszál kicsit rövid