
Hónapokat töltve az előző résszel kapcsolatos megfigyelésekkel és a visszajelzések elemzésével, a Konami tiszta képet kapott annak erős és gyenge oldaláról, majd megtéve a szükséges lépéseket a Pro Evolution Soccer 2010 a legnagyobb kihívást megtestesítő, legrealisztikusabb és legszórakoztatóbb PES epizódként került be történelemkönyvekbe. A még izgalmasabbá és pörgősebbé tett meccsek alatt a játékosoknak egyszerre kell majd reflexeiket használva a labdára, illetve valamint stratégiai érzéküket latba vetve a taktikára figyelniük (pl. a sikeres zónavédekezésekből indított kontrák), csak úgy, mint a valóságban. A kapusok használhatósága is kiszélesedik, aminek köszönhetően hálóőreink a -modern kor elvárásainak megfelelően- sokoldalúbbá válnak. Ugyan ez elmondható a játékvezetőkről, akiknek a döntéseik mögött a két csapat közötti egyensúly megteremtése húzódik. A megjelenésében is újragondolt PES 2010 külön hangsúlyt fektet az ünnepelt focisták egyéni mozgáskultúrájának abszolúte hiteles lemodellezésébe (beleértve a csak rá jellemző cseleket, a cselezve történő labdavezetést vagy épp a sprintelést), s így nem csupán kinézetükről lehet majd megismerni a játékosokat. A még látványosabb fényeffektekről és a stadionok még részletesebb kidolgozásáról nem is beszélve.. A nézősereg reakció is változatosabbá és jobban kidolgozottabbá válnak ezúttal. Hamar feltűnik majd, ha otthon vagy idegenben játszunk, ahogy a drukkerek egyszerre, spontán adnak hangot jókedvüknek, vagy nemtetszésüknek, ugyanakkor a kommentár is frissebbé, dinamikusabbá és velősebbé alakul. A Master League ezentúl nagyobb hangsúlyt fektet majd a csapatmenedzsmentre, amivel így sokkal tovább és több szempontok mentén irányíthatjuk saját csapatunk életét. Erről a régi-új fícsörről többet későbbre ígértek. A mesterséges intelligencia sem maradhatott a régi. A védők és a középpályások most már egymást támogatva játszanak, aminek köszönhetően kevésbé profibb játékosokból is könnyebb lesz védelmet szervezni. Támadáskor több ember egyszerre történő mozgatásával könnyebben tudjuk majd például kihasználni az üresen hagyott területek előnyeit, ezzel is téve egy lépést a tökéletes szimuláció felé.
PES 2010 vs. FIFA 10 - Ütésváltás Angliában 2009. október 28. 12:07
Nagy Britanniában is bemutatkozott a PES 2010, és rögvest maga mögé utasította riválisát eladások tekintetében.
PES 2010 - nem olyan jó, mint a FIFA 2009. október 15. 17:26
Beérkeztek a Pro Evolution Soccer 2010 értékelései, s ugyan nem rosszak, de nem is dícsérik túlzottan.
Pro Evolution Soccer - Natal támogatás a jövőben 2009. október 05. 12:12
A PES sorozat következő tagja minden bizonnyal támogatni fogja a Natalt, és a Sony mozgásérzékelős technológiáját is.
Pro Evolution Soccer 2010 - Xbox 360 és PlayStation 3 csomagok 2009. szeptember 29. 16:35
A Konami, a Sony és a Microsoft együtt jelentették be a Pro Evo 2010-es csomagjaikat.
Fejlesztő: Konami
Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3, Playstation 2, Sony PSP
Stílus: Sport
Alternatív nevek: PES 2010
Rajongói oldal: http://www.peshungary.hu