
A Trion World gondozásában megjelent legújabb MMORPG a RIFT, amely jó úton halad afelé, hogy talán még a World of Warcraftot egyeduralmát is megtörje. Persze ezek nagy szavak, de ha csak a béta teszt adatid nézzük (ami közel 1 millió játékost jelent), máris nem tűnik olyan hihetetlennek ez a kijelentés. Arról nem is beszélve, hogy a fejlesztők sorait sok ex-blizzardos is erősíti. A játék önmagában kevés sok újdonsággal rendelkezik, viszont a „lenyúlt”, bevált recepteket valami rendkívüli módon használja fel, ezáltal hihetetlen élményt képes nyújtani. A játék elején a más MMO-kból már jól ismert négy archetípus közül választhatunk: warrior, mage, rogue és cleric. Mind a négy főtípuson belül további 8 specializálódás létezik, amelyek közül szabadon választhatunk. A fejlesztők tettek egy fícsőrt is a játékba, ugyanis bizonyos időközönként portálok nyílnak meg (rift-ek), amiken keresztül szörnyek özönlenek be és megpróbálnak elpusztítani mindent, ami az útjukba kerül. Telara-ban tehát közel sem unalmasak a napok, hisz a monoton fejlődést mindig képes megszakítani egy-egy rift. A játék márciusban indult és azóta sikert sikerre halmoz. Szurkoljunk nekik, és reménykedjünk, hogy hosszú távon is sikeres lesz a játék.
Rift Lite bejelentés + Carnivals of the Ascended patch adatok 2012. február 01. 20:13
Sokan és sokszor kérdezték, mikor lesz már ingyenes a Rift?
Hackerek csaptak le a Rift világára - még a bankkártya adatokhoz is hozzájutottak 2011. december 24. 12:09
Rossz hír a Rift játékosoknak, gátlástalan számítógépes bűnözők betörtek a Rift szervereire és minden mozdíthatót elloptak.
Steam - napi ajánlat a RIFT igen olcsón. 2011. szeptember 29. 08:17
Az utóbbi idők legsikeresebb mmo-ja volt a RIFT - most erőteljesen leárazva kapható a Steamen ma estig.
Rift update 1.4 update - Legacy of the Fallen trailer 2011. augusztus 04. 10:13
Az utóbbi idők legkellemesebb mmo meglepetése volt a Rift, amely még mindig igen jól megy.
Fejlesztő: Trion Worlds
Platform: PC
Stílus: MMO
Alternatív nevek: RIFT,Rift: Planes of Telara