
A Scarface című film alapján készült játékban Tony Montana a semmiből küzdötte fel magát Miami alvilágának fejévé, majd vesztett is el hatalma csúcsán mindent. A filmklasszikus alapján készült játék története szerint Tony túlélte a villájában rendezett mészárlást, és most az ő szerepében kell újra hatalomra törnünk, és leszámolnunk azokkal, akik ellenünk törtek. Ehhez pedig semmitől nem riadhatunk vissza: drogkereskedelem, pénzmosás, bankrablás, minden megengedett. A Scarface-ban erőst fröcsög a vér, úgyogy nem véletlen a 18+-os korhatár!
Az Activison ítélkezik a Sierra játékok felett? 2008. március 19. 20:19
Nehéz lehet most a Sierra fejlesztőinek élete, mivel az Activison állítólag szúrós szemmel méregeti játékaikat.
Tony Montana Wii-n is domborít 2007. május 18. 21:43
A Godfather utáni csalódást a Scarface pótolta, több-kevesebb sikerrel sikerült átülteti a remek filmes hangulatot játékba is, így érhette meg a játék a 2 milliós eladást, ami már szép eredménynek számít. Hamarosan érkezik a Wii-s verzió is.
[MOVIE] Scarface - A sebhelyes akcióban 2006. augusztus 23. 11:58
Az E3 óta szinte semmi nem érkezett a Scarface: The World is Yours
című akciójátékból. Ezúttal akcióban szemlélhetjük meg Tony Montanát.
Scarface: The World Is Yours OST 2006. augusztus 16. 23:05
A Sierra bejelentette, hogy a Scarface: The World Is Yours című játékának zenéit az egykori 80-as évek neves előadói szolgáltatják majd, így többek között a Grandmaster Flash, a Run DMC, vagy a Judas Priest
és Debbie Harry, ám szerepelni fognak még az eredeti filmből is Giorgio Moroder néhány legendás dallama.
Természetesen a fejlesztők nem hagyják ki a mai nagy slágereket sem, ám ezekről és a teljes listáról majd csak a későbbiekben kívánnak bővebb részleteket kiadni. Ám ez még mind semmi, a játékba ugyanis bekerül egy "Mix Tape" nevű funkció, melynek segítségével a játékosok egyedi zeneszámaikat is felhasználhatják majd a játékban, a legkülönbözőbb formákban.
“A fejlesztés során arra fókuszáltunk, hogy a játékosnak lehetősége legyen kiválasztani a neki legmegfelelőbb zenét, így szabad választhat a film eredeti zenéjéből, de belehallgathat mai slágerekbe, vagy akár egyedi hangulatot is varázsolhat a játékba.,” tette hozzá Cindy Cook, a Vivendi Games értékesítési igazgatója.
Fejlesztő: Radical Entertainment
Platform: PC, Nintendo Wii, Playstation 2, Xbox
Stílus: Akció
Alternatív nevek: scarface,world,is,yours