Hirdetés

A Diablo atyja, Chris Metzen is megszólalt az Activision-Blizzard botrány kapcsán

|

Thrall szinkronhangja és a Blizzard korábbi kulcsembere mindenkitől bocsánatot kért, sőt egy tanáccsal is előrukkolt.

Hirdetés

Pár napja derült ki, hogy beperelték az Activision-Blizzardot szexuális bántalmazás és a női kollégák elnyomása miatt. A cég fejeseinek válaszával finoman szólva nincsenek kibékülve a dolgozók, ami annak fényében nem is csoda, hogy belsős levelezésben azt írták, a per "torz és igazságtalan" képet fest a cégükről. Az érdemi válaszokra még mindig várunk, ám miközben a játékosok a World of Warcraftban szerveznek tiltakozásokat, a Blizzard régi vezetői szépen lassan megszólalnak azért.

Először a Blizzard társalapítója és korábbi vezetője, Mike Morhaime törte meg a csendet és vállalta magára a felelősséget. Most pedig Chris Metzen is elérkezettnek látta az időt a nyilatkozattételre. 

Hirdetés

Metzen 2016-ban hagyta ott a Blizzardot, korábban ő volt a történetért és franchise-okért felelős részleg alelnöke, de neve onnan is ismerős lehet, hogy ő volt az első Diablo játék egyik írója, illetve a Warcraft III: Reign of Chaostól egészen a World of Warcraft: Shadowlandsig ő szinkronizálta Thrallt.

Hosszú, képként lementett, kétoldalas közleményében (melyet alább ti is megtaláltok) Metzen elismerte, elbuktak, és nem győzte hangsúlyozni, nagyon sajnálja a történteket. Elnézést kért mindenkitől azért, hogy részese volt a történteknek, és azért, hogy nem hallotta meg korábban a panaszos hangokat. Tanáccsal is szolgált a jövőre nézve: véleménye szerintem nem elég figyelni, meg is kell kérdezni folyamatosan a női kollégákat arról, hogy minden rendben van-e velük.

Chris Metzen

Érdemes végigolvasni a teljes közleményt. Megoszlanak a vélemények arról, hogy őszinte bocsánatkérésről, vagy esetleg némi mentegetőzéssel vegyített kifarolásról van-e szó. Mi semmiképpen sem szeretnénk ítéletet mondani, nem látunk Metzen fejébe, nem tudjuk, mi történt a cégnél. Az viszont tény, hogy Morhaime-hez hasonlóan ő is kiállt most a nyilvánosság elé (még ha digitális formában is). A Blizzard jelenlegi vezetősége ezt eddig nem tette meg.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)