Hirdetés

Az ESPN elnöke szerint az eSport nem igazi sport

|

A népszerű sportcsatorna elnöke is kifejtette a véleményét az eSport és a "valódi" sportok vitáját illetően.

Hirdetés

Mi csak ámuldozva nézzük, ahogy az eSport világszerte egyre jobban bontogatja a szárnyait és kapja azt a fajta komoly bánásmódot, amiről néhány évvel ezelőtt csak álmodni mertünk, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének továbbra is kétkedők, akik megkérdejelőzik az elért eredményeket.

Most pont a népszerű sportközvetítésekkel foglalkozó tévécsatorna, az ESPN elnöke tette hozzá a magáét az eSportok és hagyományos fizikai sportok közti vitához, válasza pedig annyira igazából nem meglepő:

"Ez nem sport, hanem verseny. A sakk egy verseny, a dáma is egy verseny." John Skipper válasza azért valamilyen szempontból egy kicsit váratlan, hiszen pontosan az ESPN volt az, aki idén júliusban a Valve csapatával karöltve élőben közvetítette a Dota 2 legnagyobb bajnoksága, a The International 2014 döntőjét az ESPN3-on, amely a csatorna online közvetítő felülete.

Ráadásul nem is ez az első eset, hiszen korábban a csatorna már foglalkozott pókerrel, ráadásul a NHL-t, tehát a nemzeti jégkorong ligát (ami vitathatatlanul igazi sport) is magára hagyta korábban.

Ti mit gondoltok erről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)