Hirdetés

Külön is megszerezhetjük majd a No Man's Sky zseniális zenéjét

|

Az elképesztő látvány és a remélhetőleg kiváló játékmenet mellett biztosak lehetünk benne, hogy a No Man's Sky zenéjére sem lehet majd panasz, a játékhoz készült dallamokat pedig nem csak az űrhajónkban hallgathatjuk majd.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy elég sokan ülnek a No Man's Sky hype-vonatán, az űrszimulátor valójában egy igazi indie projekt. Így talán nem annyira meglepő, hogy egy brit indie zenekar, a poszt-rockot játszó 65daysofstatic készíti a játék zenéjét, amit egy külön albumként is beszerezhetünk majd.

A különböző kiadásokban több mint kétórányi zenét találunk majd, amik között nem csak az a tíz dal található majd meg, amik a hagyományos értelemben vett soundtracket jelentik majd. A sheffieldi banda ugyanis hat úgynevezett hangképet is készített, amikből a No Man's Sky valós időben generálja majd a kalandjaink zenei aláfestését a körülöttünk lévő környezet alapján, így igazodva a szintén a rendszer által generált tájakhoz. Lejjebb meghallgathatjátok az első számot az albumról, illetve a Debutante című számot is beágyazta, amit a játék 2013-as első traileréhez licenceltek a készítők (bár ez nem lesz a lemezen). Legalul pedig egy érdekes beszélgetést láthattok a játék zenéjéről, ahol azt is elmeséli a No Man's Sky fejlesztését vezető Sean Murray, hogyan jött létre az együttműködés közte és az egyik kedvenc zenekara között.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)