Hirdetés

Overwatch - a skinek árulják el, ki Pharah édesapja?

|

Azt bemutatása óta tudjuk, hogy Ana Amari Pharah édesanyja, de a játékbeli infók alapján az Overwatch rajongói azt is tudni vélik, ki a másik szülő.

Hirdetés

Az Overwatch készítői rengeteg apró részletet dolgoznak ki a játék sztorija kapcsán annak ellenére, hogy azt főleg a játékon kívül mesélik el. A rajongók most egy elég hihető történettel álltak elő azt illetően, milyen családi kapcsolatok fűzhetik össze a különböző karaktereket.

Azt ugye régóta tudjuk, hogy az első, a megjelenés után bekerült karakter, Ana Amari egy másik hős, Pharah édesanyja, de sokan úgy sejtik, hogy valamelyik játszható szereplő a másik szülő. Egy elég nagy népszerűségnek örvendő elmélet szerint Reinhardtról van szó, legalábbis a játékbeli skinek elnevezései alapján. A ritka (tehát nem epic vagy legendary) karakter-külsők, amik csupán az alap textúra színét változtatják meg, ugyanis szépen összekötik a három karaktert.

Míg Ana esetében ezek különböző drágakövekről kapták a nevüket, addig Reinhardt esetében négy fémet találunk ebben a listában. Ha pedig az Overwatch rakétavetős hősét is megnézzük, két fém és két drágakő nevét láthatjuk. Persze más nyomok is utalnak a két idősebb hős kapcsolatra, például a meccsek előtti egyik lehetséges köztük folyó beszélgetés, de mint sok más, ez is egyelőre csak sejtés, ami később még lehet, hogy a sztori fontos része lesz.

Ti melyik karakterről tudnátok meg szívesen többet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)