Jelentkezhettek a Guild Wars 2 nyílt bétájára

Kapcsolódó játékok: Guild Wars 2

Chavalier 2012. február 23. 10:46

Két napotok áll rendelkezésre, hogy feliratkozzatok az év talán legjobban várt MMO-jának publikus bétájára.

Mindössze hét esztendőt kellett várnunk arra, hogy a Guild Wars 2005-ös rajtját követően rátehessük a kezünket az igazi, sorszámozott folytatásra, melynek története 250 évvel később játszódik.



Az egykori Blizzard alkalmazottak által összehozott ArenaNet MMO-ja (bár nem is ez a helyes kifejezés rá) komoly sikereket ért el, amit nem utolsósorban sajátos üzleti modelljének is köszönhetett, magyarán a havidíj teljes mellőzésének. WoW méretű rajongótáborra ugyan így sem tett szert, de ez semmit sem von le érdemeiből.
Folytatása, a Guild Wars 2 a játékot kiadó NCsoft tervei szerint még az idén rajtot vesz. A zárt béta első körébe bejutott zsurnaliszták egyöntetűen pozitív tapasztalatokról számoltak be, és nem egy helyen elhangzott a forradalom szó is. Ráadásul nem a társadalmi elégedetlenségből fakadó feszültségek feloldásaként, ami az álmoskönyv szerint jót jelent.



Amennyiben magatok is szeretnétek kipróbálni a Guild Wars 2-t, akkor jelentkezzetek a nyílt bétára mielőbb!



Címkék: guild wars 2, béta, nyílt, publikus, mmorpg, fantasy, ncsoft, arena net, pc


Jelentkezhettek a Guild Wars 2 nyílt bétájára - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Murder3 (2012. február 24. 00:12)
Jack Bauer (10/10)
na végre
32
crippler (2012. február 23. 21:02)
Inaktív)
Szövegértelmezésed még nem az igazi.
Ott az első részről ír Chava.
31
aku11 (2012. február 23. 18:37)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Wolfiee 28. kommentre:
 
Nekem sem küldtek. Pedig gmail-es vagyok.
30
birkazoli (2012. február 23. 18:37)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Wolfiee 28. kommentre:
 
Én tegnap este regisztráltam rá, GMail-es e-mailre regisztráltam, és csak ma reggelre érkezett meg. Lehet nektek is késik.
29
Wolfiee (2012. február 23. 18:33)
Inaktív)
Elképzelhető, hogy hotmail-re nem tudnak küldeni visszaigazolást?; mert nekem és egy haveromnak se küldték meg hotmail-re...
28
slipknotboy (2012. február 23. 18:14)
Jack Bauer (10/10)
meg van aszt hiszem:D
27
rauros (2012. február 23. 18:11)
Adama admirális (8/10)
...válasz FrozenFlame 17. kommentre:
 
tudom, de a sajtósokról volt szó...
26
dakar64 (2012. február 23. 17:08)
Sheldon Cooper (5/10)
...válasz Ripley 20. kommentre:
 
Tudod mit jelent az hogy OBT? Nyílt béta tesztet jelent amire mindenki mehet és nem kell várni hogy kiválasszanak. Sajnos ez még mindig csak CBT :/ De azért remélem bekerülök.
25
dakar64 (2012. február 23. 17:02)
Sheldon Cooper (5/10)
Kis kivetnivalóm lenne a cikkel kapcsolatban, nem csak volt blizzardosokból állt össze ez a csapat hanem anno GW 1-et fejlesztő Arenanetes emberekből is... Talán kicsit hülyén fogalmaztam énis ezért bocsi.
24
Yula568 (2012. február 23. 15:47)
Kirk kapitány (6/10)
Regisztráció megtörtént Most már csak reménykedek, hogy kapok kódot :D

Aki esetleg nem kapta meg az értesítő e-mailt, az itt újrakérheti:
https://beta.guildwars2.com/resend
23
Davidsoldier15 (2012. február 23. 15:19)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz Ripley 20. kommentre:
 
Egyébként nem, ez még mindig zárt.
22
birkazoli (2012. február 23. 15:14)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Feta 19. kommentre:
 
Hát én Kaliforniába tuti nem mennék ki egy játékért sem:D
21
Ripley (2012. február 23. 15:09)
Adama admirális (8/10)
Egyébként OBT. Azért nagyon sokan befognak jutni szvsz.
20
Feta (2012. február 23. 14:50)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz birkazoli 18. kommentre:
 
Ki kell menned Kaliforniába, és sorbanállni.
Amúgy meg nem értem a kérdést, sok játéknál van (pár) olyan ablak, amiken szerződéseket fogadtatnak el veled, ez is egy ilyen.
19
birkazoli (2012. február 23. 14:31)
Jack Bauer (10/10)
...válasz FrozenFlame 17. kommentre:
 
Ezt az NDA-t személyesen kell aláírni, vagy pl küldenek e-mailbe egy fénymásolatot és azt visszaküldeni?:D
18
FrozenFlame (2012. február 23. 14:20)
Inaktív)
...válasz rauros 15. kommentre:
 
Az csak a sajtósoknál volt úgy a "Press Beta"-ban. Ha most te bekerülsz, semmilyen videót, képet nem szabad készítened, mert tényleg aláírattatnak egy NDA-t. Ez még nem Open Beta. Írták, hogy amennyiben valaki mégis szivárogtatt ki információt, akár jogi útra is terelhetik.
17
birkazoli (2012. február 23. 13:52)
Jack Bauer (10/10)
...válasz rauros 15. kommentre:
 
Akkor rosszul tudtam, elnézést.
16
rauros (2012. február 23. 13:08)
Adama admirális (8/10)
...válasz birkazoli 13. kommentre:
 
de szabad kiadni információt. úgyvolt, hogy hétvégén volt a bétateszt és hétfőn 3tól lehetett kiadni az infót
15
rauros (2012. február 23. 13:07)
Adama admirális (8/10)
végre beindult a gw2 alatt is a hype gépezet és itt is egyre többet hallani róla.
U.I.de durva jó lenne bekerülni a bétára!!
14
birkazoli (2012. február 23. 13:02)
Jack Bauer (10/10)
...válasz kmb5 11. kommentre:
 
Szerintem mint a 8.-ik kommentbe írták, nem írhatnak róla semmit, ha bent is vannak.
13
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Guild Wars 2

Fejlesztő: ArenaNet

Kiadó: NCsoft

Platform: PC | Stílus: MMO

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GS Hype 2012.03.19.
Talán minden idők leghosszabb Hype epizódjában aDaM hozza a híreket, Mass Effect multiról, Xbox 720(?)-ról, az Alien előzményfilmről és még sok-sok érdkességről.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Lionheart Kings Crusade

5.390 Ft

GUILD WARS 2 TESZTEK, ELŐZETESEK

AKTUÁLIS!

Tovább késik az Aliens: Colonial Marines

2012. május 21. 21:10

Tovább folytatódik az Aliens megjelenése körüli huzavona. Talán most végleges dátumot kaptunk!

A ZeniMax levédette a Dragonborn nevet

A Valve és az Overkill együtt dolgozik

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. áprilisi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

SFPORTAL

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix