Hirdetés

Joe Danger Infinity teszt - mire jó egy törpe kaszkadőr?

|

A Hello Games ezerrel dolgozik a No Man's Sky-on, de Joe Dangert sem hanyagolják el. Itt az új epizód, ami nem újít sokat, de nem is lett kevésbé szórakoztató.

Hirdetés

Egy kicsit megriadtam, amikor először hallottam a Joe Danger Infinityről. Egy ilyen világban, ahol napi szinten jön egy újabb „endless runner” (tudjátok, végtelenített pálya, rohansz/motorozol/kúszol addig, amíg valamilyen akadály az utadat nem állja, és aztán visszafogod magad, hogy ne vágd teljes erődből földhöz a telefont, hiszen akkor nem tudnál „csakmégegykört” menni vele, hogy órák múlva már a napfelkeltét figyelve szentségelj az el nem intézett dolgok miatt), az ember egy ilyen cím hallatán egyből arra asszociál, hogy Joe Dangert is utolérte ez a sors.

Aztán végülis belegondoltam, hogy nem lenne rossz, abszolút megvalósítható és élvezetes, úgyhogy nem bánom, jöhet. Jött is, de nem úgy, ahogy vártam: az Infinity ugyanis nem azért Infinity, mert végtelenítve van a pálya, hanem mert gyakorlatilag annyi tartalom, feloldalnivaló és teljesíthető cél vár ránk, hogy soha nem fogyunk ki belőlük. Mire mindent megcsinálunk, jön a következő frissítés újabb csomag pályával, aztán az utóvizsgát is elbukod, mert a két tétel megtanulása közti szabadidődet öt perc helyett öt órára sikerült nyújtani. Megértjük. 

Joe Danger, az akciófigura

Kicsit több mint egy éve jelent meg a sorozat első mobilos epizódja, a Joe Danger Touch, ami nem csak hozta a konzolos és PC-s játékok minőségét, de mivel az irányítást érintőképernyőre optimalizálták (nem virtuális gombokkal, hanem ujjmozdulatokkal kellett utasításokat adni), abba sem tudtunk belekötni. Na jó, azért nem volt minden olyan tökéletes, és ezt a Hello Games is belátta. A srácok faragtak az alap ötleten, így az Infinity már tényleg „A mobilos Joe Danger” lett, ehhez illő kerettörténettel. 

Ha már mobilos játék, akkor legyen minden kisebb - gondolta a Hello Games, majd Joe-t és barátait játékfigura méretűre zsugorította. Bár ha nem figyeljük a kiírásokat és a hátteret, ez nem is tűnik fel, de jó, ha tisztában vagytok vele. Most összesen 24 új karakterrel játszhatunk, akiket vagy komoly összegek kifizetésével (mikrotranzakció, nyilván), vagy zsetonok gyűjtögetésével és jó adag szerencsével oldhatunk fel. Emellett nem csak Joe motorjával trükközhetünk, de 16 másik járművel is. Itt annyiban jobb a helyzet, hogy ha valamelyikre szükség van egy pálya teljesítéséhez, azt olcsón megvehetjük, annyi érmét biztosan összegyűjtöttünk, még ha nem is próbáltunk minden pályát kimaxolni (egyedül a felszedett érmék értékét megduplázó Golden Warriortnem lehet feloldani, de 100 000 érmét pár óra alatt össze lehet gyűjteni). A járművek között van például kerekes gumikacsa, repülőgép, tank és tűzijáték is, változatosságra abszolút nem lehet panasz, ráadásul mindegyik tud valami különlegeset, ami segít átjutni a nehezebb pályákon (említett gumikacsa például kipattan a műzliből). 

Na még tíz centit

Jelenleg összesen több mint száz pályát játszhatunk végig, amiket a lakás különböző pontjain rendeztek be. Ezeken többnyire ismerős a feladat: gyűjts érméket, csillagokat, találd meg a zsetont (ami itt a Hello Games logó helyett van), érj el minél nagyobb pontszámot. Vannak a bónusz pályák, amiket én már a Touch-ban is utáltam: ezeken egy karakterrel csak egyszer próbálkozhatsz, ha nem sikerült kimaxolnod, már csak egy másik, esetlegesen még fel nem oldott karakterrel tudod újra megpróbálni. És egyébként is, túl sok mindenre kell figyelni, túl nehéz. Ezekből hat pályánként egy van, úgyhogy aki hasonlóan van velük, mint én, az simán megtűrheti. 

Vannak viszont olyan pályák, melyeken egy főellenséget kell legyőzni. Vagy egy rakétákat lövöldöző helikopter lövedékeit kell visszaküldeni, vagy egy ufóra kell veszettül nyomkodni, de visszatértek az egy az egy ellen versenyek is. Ezek kellő változatosságot nyújtanak, jópofák, jól vannak megalkotva, és a tökéletesre faragott irányítás miatt viszonylag könnyen teljesíthetőek úgy is, hogy közben figyelünk a másodlagos feladatok teljesítésére is. 

Az egész játékkal összesen egyetlen problémám volt, és ez mi más lenne, mint a mikrotranzakció. Most csak mérsékelten erőszakos: ha újrakezdesz egy pályát, vehetsz sebezhetetlenséget, érmemágnest vagy olyan képességet, amivel a karaktered automatikusan trükköz, ha lehetősége van rá, így a kapott pont lényegesen magasabb lehet, mint egyébként. Ezeket csak pénzért lehet megvásárolni, az úgy nem működik, hogy elköltesz húsz eurót érmékre, megveszel minden járművet és karaktert, aztán a maradékból veszel magadnak képességeket. Az első mindegyikből ingyenes, utána darabjáért 0,89 eurót kell fizetni. 

Ez még nem a rendszer probléma része, a baj a harmadikkal, a Score Boosttal van, ugyanis emiatt az egész ranglista pay-to-win alapú lesz. Számít persze, hogy melyik karakterrel és melyik járművel mész (mindegyik különböző százalékban sokszorozza meg a pontjaidat egyes körök végén), de ha nem trükközöl eleget, esélytelen, hogy az első helyre juss. Aki viszont vesz egy Score Boostot és még esetleg önszántából is trükközik, ráadásul a legjobb karakterrel (Golden Joe) és a legjobb motorral (Golden Warrior, amit ugye nem lehet előrehaladással, csak érmékért kiváltani) megy, több pontot tud elérni. Ha kiveszik a Score Boostot, simán elviselhető az IAP, és lesz értelme a ranglistának is.

A Joe Danger Infinity olyan, mint egy felújított Joe Danger Touch, rengeteg pályával, új tartalommal. Aki a Touch-ot vagy a sorozat bármelyik másik részét szerette, azt kapja, amit eddig is kapott, csak csiszoltabban. Annak ellenére, hogy az első egynéhány Tourban fokozatosan ismerjük meg a lehetőségeket és azt, hogy mire kell figyelni, később a pályák nehezednek, a tapasztaltak is találnak elég kihívást. Aki még a Touch-ot sem próbálta, az viszont inkább ezzel kezdje. Azért vigyázat: ha leülsz öt percre játszani vele, valószínűleg egy óra múlva veszed észre, hogy ez bizony nem öt perc volt.

Ha pedig még egyáltalán nem játszottatok Joe Danger játékkal, vegyétek meg az aktuális Humble Bundle-t, a Joe Danger 2 PC-s változata már akár 1 dollárért a tiétek lehet.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)