Jogában áll emulálni!

Bad Sector 2006. november 27. 22:00

Az amerikai jogászok végre-valahára értelmes döntést hoztak: megadták a zöld lámpát a régi konzoljátékok emulációjának. Az egyedüli megkötés, hogy magának a gépnek már nem szabad kereskedelmi forgalomban lennie.
Ez tehát azt jelenti, hogy egyrészt magukat a játékokat is teljesen legálisan le lehet tölteni az abandonware oldalakról, másrészt a hozzájuk tartozó BIOS-t, (ami az emulációs szofterhez szükséges) is –jogi következmények nélkül – bárki felhasználhatja. Ez pedig rendkívül fontos lépés a régi játékok történetében, ugyanis korábban rengeteg emulált játékot letölthető honlapot lelőttek.



A next gen konzol beszól
Végre, valahára megtörtént tehát az a lépés, amire minden abandonware site, vagy virtuális játékmúzeum várt. Ezek után nyugodt lélekkel tölthetünk le bármilyen C64, Amiga, vagy Sega Megadrive cuccot (illetve már a PS1 játékok teljesen legális emulálása sincs messze) sőt, magukra a honlapokra is gond nélkül feltölthetik a lelkes fanatikus a cuccokat.
Vagy mégsem? Nos, csak egy apró bibi van a dologban: az Xbox 360, a PS3 és a Wii egyaránt használ majd valamilyen saját emulátort, így amit ezeken a gépeken lehet játszani, azok továbbra sem kerülhetnek legálisan az abandonware site-okra, mivel már az adott cég „megvette” a forgalmazási jogokat. Xbox 360-on például feltűnően népszerűek az olyan régi címek, mint a Gauntlet, a Street Fighter, vagy a Mortal Kombat 3. (Ezek Live-on keresztül letölthetőek.) Így ezek értelemszerűen továbbra is illegálisak maradnak.



Abandonware: furcsa játszma
Jó, gondolom erre sokan csak vállat rándítanak: „kit érdekel, úgyis letöltöm, ha akarom.” De a kérdés nem Gipsz Jakab felhasználó szempontjából érdekes, hanem a site-ok üzemeltetői vállalnak rizikót, mert őket piszkálhatja az IDSA, a játékok jogait védelmező szervezet, ami már jó pár ilyen ZX Spectrum-os, Commodore 64-es, Amigás, vagy régi PC-s site-ot lövetett le. És nehogy azt higgyétek, hogy a régi játék már nem izgat senkit, tehát rossz piac lenne: az „Xbox Live Arcade” óriási bevételt hozott a Microsoftnak (különösen a Gears of War megjelenése előtt) ergo nagyon is figyelik a régi címek sorsát…



A nosztalgia: divat
Na jó, nálunk nem olyan kiemelkedően magas a játékkultúra, de külföldön nagy divat a nosztalgia: az emberek szeretnek régi játékokkal is játszani, vagy gyűjtögetni őket. Mi magunk is készítettünk Berrrel anno egy Játékmúzeumot (pusztán elméletei anyagok vannak fent) de a project még mindig kísérleti fázisban jár. Mivel Magyarországon élünk, nehéz befektetőket találni, de külföldön sokkal nagyobb érdeklődés kíséri az ilyesmit. A Grand Theft Auto-t készítő Rockstar például saját „vándor múzeumot” alapított, amely úgy volt, hogy hozzánk is jön (Berrrel szervezték egy időben, amikor Angliában volt) de aztán az egészből nem lett sajnos semmi.
Ez persze nem változtat azon, hogy a nosztalgia bizony egyre nagyobb divat: hasonlóan a hatvanas, hetvenes, és szép lassan a nyolcvanas évek ruházatához, a játékretró is ismét borzasztóan népszerű lesz, csak idő kérdése…

Címkék: emulátor


Jogában áll emulálni! - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
cartmen1992 (2007. január 04. 17:09)
Inaktív)
bocsánat:játékok
23
cartmen1992 (2007. január 04. 17:07)
Inaktív)
Jók azok a régi játékokat,bár nem a legjobb grafikájuk van mint a mostani játékoknak,de azért jók,mert élvezhetők.
22
Morte (2006. december 19. 23:19)
Inaktív)
Itt ragadnám meg az alkalmat ha valaki tud a The legends of oasis c. gémhez 1 jó sega saturn emulátort plíz segítsen!!! Már letöltöttem egy csomó emulátort de 1iken sem ment és nem vágom miért!
21
-BlackBird- (2006. november 29. 22:36)
Inaktív)
Egyébként lehet, hogy nálam van a hiba, de a képek egy részét nem tudom megnyitni.
20
-BlackBird- (2006. november 29. 22:34)
Inaktív)
Huh, a cikk kapcsán felvillanak az emlékek... Mennyit játszottunk anno a jobbnál jobb játékokkal... Azok voltak a szép idők, amikor az ember nem azt nézte, hogy mennyire valósághű vagy hightech egy játék grafikája, hanem maximálisan a játék élvezetére koncentrált, minden kis részletre odafigyelt és tudott neki örülni. Persze ma is vannak jó játékok, de (ugyanúgy, mint a zenében) régen csak azok csináltak játékot, akiket nem hagyott nyugodni az alkotás- és szórakoztatásvágy, ma meg már a játékok kb. 70%-a üzlet (Electronic Arts).
19
Adam18 (2006. november 29. 14:10)
Inaktív)
Én most Gothic 3 mellett Final Fantasy 7ezek+A Super Mario örökzöld.
18
xido (2006. november 29. 13:23)
Adama admirális (8/10)
divat bizony,nem is kicsi...tavasz körül kapott el a láz,akkor őrült módon nekiálltam több régi platformhoz begyűjteni emuprogit és játékot is és nagyokat örömködtem)
17
bcom (2006. november 29. 08:57)
Inaktív)
Hi Bad! Hol lehet megtekinteni az említett játékmúzeumot, amit Berrel készítettetek?
Tetszik az ötlet!
A hírnek nagyon örültem!
Star Soldier 2, Usagi RULEZ!
16
BadSector (2006. november 28. 23:12)
Inaktív)
...válasz 14. kommentre:
 
Istenem... Miért, mire számítottok...? Unreal 3-motorra?
15
maxvercetti (2006. november 28. 22:24)
Inaktív)
14
maxvercetti (2006. november 28. 22:24)
Inaktív)
Ez jó ötlet!
13
Tycoon (2006. november 28. 19:58)
Inaktív)
Na végre!
12
Genesis (2006. november 28. 19:35)
Inaktív)
last ninja istenkirály játék volt! Még kb. 2éve is toltam a C64emen, nagyon frankó játékok vannak rajta.
11
chelseafc (2006. november 28. 18:50)
Inaktív)
Na végre egy értelmes döntés, ez nagyon zsír!!!
10
Milkoma (2006. november 28. 15:03)
Inaktív)
Ha nem is tudom szponzorálni én támogatom az ötletet, hogy legyen nosztalgia rovat! Bár tényleg igaz hogy manapság sok ember csak az új gémekre gyúr. DE én még mindig szentül hiszem hogy a régiek 100*-szor hanem 1000*-szer jobbak voltak mint a maiak!
9
ADAMSKI (2006. november 28. 10:28)
Inaktív)
De jók voltak ezek a játékok...nem is olyan régen volt
8
Vendetta (2006. november 28. 09:00)
Jack Bauer (10/10)
Ez király!!!
7
estamas (2006. november 28. 00:12)
Inaktív)
régi játék, nem rossz játék. hol van egy mai csili-vili "next-gen" stuff egy putcarthoz, unrealhoz képest, vagy akár a commando, cobra, hellcat, tank játékok. utánozhatatlan feeling van ezekben. aki akkor nem tolta, az már csak a vállát vonogatja, mondván de ronda, pff. sajnos erre megy a világ.
6
BebyVegeta (2006. november 27. 23:46)
Inaktív)
...válasz 1. kommentre:
 
Én meg a Doom-könyvet olvastam ki 10x
5
steve23 (2006. november 27. 23:35)
Dr. Gregory House (9/10)
Az egyik kedvenc CD-men 1044 Sega játék van, szóval én örülök a hírnek. Ezek a régi játékok, ha grafikában és MI-ben nem is, de hangulatban sokszor megközelítik a maiakat, szóval szerintem érdemes kipróbálni őket.
4
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Lionheart Kings Crusade

5.390 Ft

AKTUÁLIS!

Ghost Recon: Future Soldier - Fókuszban a single player

2012. február 04. 09:45

Befutott a Ghost Recon: Future Soldier első olyan mozgóképe, mely a játék egyjátékos kampányára fókuszál.

Hófúvásos Jó Reggelt! 2012. 02. 04

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix