Jövő márciusban lejár a Windows 7 RC

bazsowicz 2009. május 05. 18:17

Hajnalban közzétették a Windows 7 kiadásra jelölt változatát, melyet több mint egy éven keresztül ingyenesen használhatunk. Legalábbis úgy hisszük.

A korlátozások nélkül, szabadon letölthető operációs rendszer számos olvasónk érdeklődését felkeltette, mielőtt vadul nekiállnátok legyalulni régi rendszeretek, ajánljuk figyelmetekbe a PC World ide kapcsolódó GYIK: Windows 7 RC letöltés című cikkét, melyből kiollózhatjátok a számotokra fontos információkat. Az említett cikket és korábbi beszámolónkat - miszerint egy éven keresztül nyüstölhetjük a hetes kiadást - kibővítenénk a következő fontos információkkal.

A Windows 7 RC verziója ugyan ingyenesen beszerezhető és "használható" egészen 2010. június elsejéig, azonban 2010 márciusának első napjától kezdve kétóránként automatikusan kilövi rendszerünket. Egyrészt az emlegetett júniusi dátum hirtelen márciusra módosult, másrészt egy friss verzió telepítésével egyetemben programjainkat ismételten installálnunk kell majd.

Címkék: hardver, windows, windows 7, win7, lejárat, windows 7 rc, win 7 rc, kiadásra jelölt, microsoft, operációs rendszer


Jövő márciusban lejár a Windows 7 RC - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
gadamka (2010. február 22. 11:20)
Inaktív)
baker mindjárt itt a március és lejár a win7em! Tehetek ellene vmit? Már próbálkoztam különféle okosságokkal, de továbbra is azzal stresszel h már csak pár napom van hátra... Nem akarok megint újra telepíteni semmilyen op rendszert! plz hlp vki!
27
Bear91 (2009. május 10. 16:12)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz dekanydavid 24. kommentre:
 
Jobb gomb a program telepítőjén -> Run as administrator. Így felmegy a DivX-ed. Nekem a Mozilla Thunderbird felment gond nélkül, jó levelezőprogram az.
26
mrphoenix (2009. május 10. 12:26)
Kirk kapitány (6/10)
Nekem egyáltalán nem jön be a win7, azaz vista2:P

Sokkal inkább ez: Link
25
dekanydavid (2009. május 07. 07:51)
Inaktív)
Nos. Eddig tetszik ez a verzió. Bár még nem álltam neki igazán "használni". A DivX nem ment fel, mert nem érzékelte, hogy adminisztrátori jogaim vannak. Ez negatív, bár nem a végtermékről van szó. Ugye? Az is meglepő volt hogy semmi mail program nem települ alapból, csak a Live-on keresztül érhető el a Windows Live Mail. Az SQL Servernek kifejezetten örültem, de ha választhatok, akkor inkább a Mail legyen alaptartozéka, mint egy adatbázis-kiszolgáló. Egyelőre ennyi az észrevétel.
24
LeWie (2009. május 07. 00:00)
Inaktív)
aaaaz tuti. én is majd nyáron max
23
Stefling (2009. május 06. 15:35)
Adama admirális (8/10)
Ha jó lenne a vistás alaplapi driverem win7-hez, és ha magyar lenne, akkor már köszönnék is el a vistától, ezt az oprendszert tuti meg fogom venni, de a driverekkel már megjártam :S
22
Tanus (2009. május 06. 10:33)
Inaktív)
Nyáron lehet hogy bepróbálom.. Vistánál csak jobb lehet:P
21
timantes (2009. május 06. 08:13)
Inaktív)
nagyon jó op rendszer , hónapok óta használom
20
Gregm3n (2009. május 05. 22:46)
Inaktív)
...válasz module 17. kommentre:
 
-szólalt meg a win3 user
19
Gregm3n (2009. május 05. 22:44)
Inaktív)
...válasz Szomy 16. kommentre:
 
Basicben nincs max über visszaállítgatós baromság meg programszervező ilyesmi de kinézetre teljesítményre ugyan az, játéknál meg nincs fps különbség
18
module (2009. május 05. 22:30)
Dr. Gregory House (9/10)
Ki a kutyát érdekli a rossz Win7?Vigyétek máá innen a..
17
Szomy (2009. május 05. 22:18)
Inaktív)
...válasz Gregm3n 14. kommentre:
 
Hát ez nem Basic legalábbis nem annak írják ez bizony Ultimate
16
IndianaJohns (2009. május 05. 21:54)
Inaktív)
Na, letöltve, feltéve, szerintem jó. Látványos, és most még gyors Úgyis újra akartam rakni a gépet, akkor megm indegy, XP-t rakok fel, vagy 7-et

XP-m nekem is eredeti, de internetről vásároltam aukcióban 8 vagy 9 ezer forintért, oprendszert sohasem fogok 40 ezerért venni, de 20ért sem. Abból nagyon sok jó 990 és 1990 HUF-os gammát lehet buyolni
15
Gregm3n (2009. május 05. 21:42)
Inaktív)
...válasz Real_Gabe 4. kommentre:
 
Ultimate, hát persze. Picipuha mit adna ajándékba kipróbálásra? Startert?
14
oPalRx7 (2009. május 05. 21:42)
John Locke (7/10)
valszeg viszonylag gyorsan beállna a vista megfelelő csomagjainak árszintjére OEM kivitelben
13
Gregm3n (2009. május 05. 21:39)
Inaktív)
...válasz Altair 10. kommentre:
 
Egy-két call of duty az már majdnem egy home basic verzió
12
wolfrang (2009. május 05. 21:25)
Dr. Gregory House (9/10)
Hát igen igen, Altairhez képest én is inkább játékot vennék meg mint Opt fölég méreg drágán, 1 monitor áráért.Lehetne egy szavazást indítani róla hogy kinek van igazi Opja nekem az van(na ja)Bár ilyen szavazás eléggé furán sülne ki.
11
Altair (2009. május 05. 21:11)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Anduril 9. kommentre:
 
ez nem is kérdés, ez van. de én sajnos nem tehetem meg hogy 40?ezret kifizessek egy oprendszerért, tehát én egy Call of Duty-t megveszek de a Windowst letöltöm
10
Anduril (2009. május 05. 19:41)
Inaktív)
Mire jók a kalózok :P
Vagy éppcsak hackerek sorolhatnámmég...
1 év sok idő, szal ezt az egészet úgy kijátszák ahogy van ;)
9
vbnc (2009. május 05. 19:40)
Inaktív)
sztem egyszerűen feltesz 1 file-t ami vhogy méri az időt :D
8
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

AKTUÁLIS!

BioWare: "Érdemes megtartanod a Mass Effect 3 mentéseidet!"

2012. február 04. 11:21

A BioWare meglepő és a Mass Effect negyedik részére utaló kijelentést tett minap.

Ghost Recon: Future Soldier - Fókuszban a single player

Hófúvásos Jó Reggelt! 2012. 02. 04

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix