A CIA-ügynök Rico Rodriguez szerepében egy gyönyörű, egzotikus szigeten kell véget vetnünk a helyi diktátor hatalmának.
Vannak játékok, amelyek nem veszik túlságosan komolyan magukat, és épp ezért olyan élvezetesek. Vegyük csak például a GTA-t. Ugyan az egyre újabb részekben már rengeteg, valós életet mintázó fícsör szerepelt (elhízás, gyúrás, öltözködés...), a nagyszerű körítés továbbra is viszonylag egyszerű, pörgős, arcade utánérzésű magot takar. Valahol ebben a kategóriában próbált meg sikert aratni a Just Cause is. Az Eidos és a Valanche közös gyermeke sem túlságosan akadt fent olyan apró problémákon, mint a realizmus. A játékostársadalom nagy része szerint erre nincs is szükség; a játék maradjon csak játék, ahol mindent megtehetsz, amit a valóságban nem. A Just Cause pedig nem kevés hibája ellenére nagyszerűen hozta a hollywoodi akciófilmek hangulatát, s néhány tökéletlensége ellenére viszonylag szép sikert aratott. A parázs autós üldözések, a főhős CIA-ügynök kaszkadőröket megszégyenítő mutatványai (helikopterlopás a levegőben!?, ejtőernyős landolás egy mozgó kocsin), valamint a trópusi sziget színekben gazdag világa együttesen egy emlékezetes kalandot varázsoltak a képernyőre.
Egy kis profizmus
Mindezek - na és persze az infoboxban említett sikeres értesítés - után már nem sokakban maradt kétség a folytatást illetően. A Tokyo Game Show keretein belül bemutatott Avalanche engine v2.0 még inkább előrevetítette a Just Cause 2-t. A fejlesztőcsapat tovább hegeszti az első részt hajtó motort, ráadásul különösebb változások nélkül? Kérdés lezárva... De nézzük jobban, mit is tud ez a bizonyos, elsősorban következő generációs konzolokra szánt engine. A legfontosabb, hogy eszméletlen méretű terepet képes kezelni. A csaknem 1000 négyzetkilométerre saccolt játéktér minden utolsó kis zuga részletesen kidolgozott, objektumokban gazdag. A szigeti közlekedés során természetesen mentesülünk az állandó töltögetéstől, a San Andreas után mondjuk már elképesztően ciki lenne, ha hosszú percekig kellene várni egy-egy terület betöltésére.
Fontos szerep jut az időjárásnak is, több éghajlati zónát alakítottak ki, azaz lesznek olyan pontok, ahol folyamatosan zuhog az eső, míg például a sivatagos részeken nyilván teljes szárazság várható. A fejlesztések sora persze nem lenne teljes egy átfogó grafikai renoválás nélkül. A legkomolyabb változás az első részben nagy jóindulattal is csak közepesnek nevezhető karaktermodelleket érinti. Egyrészt jelentősen feltupírozták a mozgásanimációkat, hogy egy-egy extrém akció tényleg igazán extrémnek nézzen ki, illetve minden eddiginél részletesebb arcberendezéseket alkottak a szereplőknek. Utóbbinak igen fontos szerepe van a sztori alakulásában is: az arckifejezések a legtöbb esetben elárulják „viselőjük" érzelmeit, amiből fontos következéseket is levonhatunk..., például azt, hogy jobb lesz futásnak eredni, mielőtt ez a pszichopata lemészárol egy gépfegyverrel.
Enyém a világ
Főszereplőnk továbbra is Rico Rodriguez, a fékezhetetlen CIA-ügynök. Miután az első Just Cause-ban sikeresen megdöntöttünk egy diktatúrát, elérkezett következő bevetésünk ideje. A célpont ezúttal Panau, egy dél-ázsiai kis szigetország. Hogy egészen pontosan mi lesz a feladatunk, miért irányított ide minket a CIA, azt még teljes homály fedi. Az első rész tapasztalataiból kiindulva valószínűleg azért nem egy egyszerű drogcsempészt kell elfognunk, sokkal inkább a helyi rezsimet megdönteni néhány száz, ezer (százezer?) hullán keresztül. Panau szigete, mint azt már fentebb is említettem, közel 1000 négyzetkilométerre rúg. A hatalmas terület nemcsak mint díszlet szerepel a játékban (jééé, látok egy óriási erdőt a háttérben!), az ígéretek szerint minden egyes zugát bejárhatjuk majd (jéé, be is tudok menni abba az erdőbe!). Az eltérő éghajlati övek nem kizárólag az időjárásra lesznek hatással, hanem ráadásként sokszínűvé varázsolják a játékteret. A hatalmas trópusi dzsungelek mellett végeláthatatlan puszták, sivatagok, valamint hófödte hegycsúcsok színesítik a képet. A terep természetesen a játékstílusunkra is befolyással lesz: a dzsungelben például csak gyalog tudunk normálisan haladni, a sivatagos részeken homokfutó járgányok szükségeltetnek, a hegyvidékek egy részét pedig kizárólag a levegőből lehet megközelíteni.
Megint nem mosta le az ablakot a pimasz kutas...
Ok és okozat
Ezzel el is érkeztünk a Just Cause következő súlypontjához, a hatalmas és változatos gépparkhoz. Az első részben már megszokhattuk, hogy CIA-ügynök létünk ellenére a GTA gengsztereihez hasonlóan teszünk szert a szükséges kocsikra. Az amúgy sem szegényes választék azóta még izgalmasabb lett, az egyszerű proliautók, sportos verdák, tehergépkocsik itt tényleg csak másodlagos szereplők. A változatos táj és az igen kemény küldetések (általában egy fél hadsereg lemészárlása és hasonlók) specializált eszközöket követelnek meg, így legjobb barátaink a felfegyverzett katonai járművek és a helikopterek, repülőgépek lesznek. Utóbbiak szerepe különösen fontos, főként, hogy ejtőernyőnk ezután is mindig a hátunkon pihen. A célpontok egy részét csak ejtőernyős ugrással közelíthetjük meg - ezt a részt pedig minden eddiginél jobban kidolgozták az Avalanche srácai. Az akár 10 000 láb magasból indított zuhanórepülés közben parádés akciókra számíthatunk, kaszkadőröket megszégyenítő módon, a leghihetetlenebb trükköket bemutatva fogunk - ha úgy tetszik, akkor akár egy mozgó gépjármű tetején - landolni. Megmarad a teljesen nyitott játékmenet is: mi döntjük el, éppen melyik frakciónak dolgozunk, milyen küldetést vállalunk el, és hogyan oldjuk meg azt. Bár a Just Cause 2 bizonyos részeit (különösen a történetet) még sűrű köd fedi, már most biztosak lehetünk benne, hogy ismét adrenalinpumpáló, látványos akcióban lesz részünk.
Pro:- hatalmas játéktér
- gyönyörű, változatos környezet
- sok akció
Kontra:- gyenge animációk
- néhány túl nehéz küldetés
- Windows XP-n nem fut
8.3
Sims 3 és Leszáll az éj csomag
Perverz kelet? - A hentai és a játékok világa
Sucker Punch Annihilation
