Hirdetés

Just Cause 3 - itt vannak az első screenshotok

|

Rico hamarosan visszatér, hogy helikopterek közt ugrálva borítson lángba néhány szigetet. A megjelenésre még várni kell, de előzetesbe küldött pár képet.

Hirdetés

A Square Enix két nappal ezelőtt jelentette be, hogy a már három éve készülő Just Cause 3 jövőre megjelenik, hogy ugyan azzal a recepttel, de rengeteg újdonsággal hódítsa meg ismét a rajongókat. Azóta az is kiderült, hogy nem kell tartanunk a mikrotranzakciótól, ami felettébb jó hír, különösen ha figyelembe vesszük, hogy már egy Assassin's Creed sem jelenhet meg enélkül.

Egyelőre viszonylag keveset tudunk a játékról, de ez már nem sokáig lesz így, hiszen a Gameinformer decemberi számában legalább egy tucatnyi oldalt szentelnek majd a Avalanche Studios játékának. A Square Enix most be is dobta a közösbe a játék első screenshotjait, csak hogy legyen minek örülnünk, amíg a többi infóra várunk.

 

Ahogy azt már megszokhattuk, Rico most is repülőgépek szárnyáról lövöldözi a rakétákat, helikopterek közt ugrál, vagy csak több száz métert zuhan, hogy a földre érve lángba borítsa a helyi diktátor bázisait. Nekünk ez eddig is bejött, jó eséllyel ezután is befog.

Ti mit szóltok a Just Cause 3-hoz? 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)