Hirdetés

Just Cause 3 - a sztori nem lesz komoly

|

Az Avalanche szerint egy komoly, mély mondanivalójú történettel nem összeegyeztethető az, hogy valakit egy kötéllel egy kocsihoz kötözöl, amit aztán egy hordóhoz csatolsz. A Just Cause 3 nem erről szól.

Hirdetés

Nem tudom, észrevettétek-e, de az eddigi két Just Cause játéknak volt sztorija. Nyilván semmi emlékeztes vagy elgondolkodtató nem történt a kampány küldetéseiben, és a sorozat harmadik részébe sem erőltetnek több komolyságot – viszont ez nem is feltétlenül baj.

Az, hogy a Just Cause 3 ebben is hasonlít az elődeire, még nem jelenti, hogy az Avalanche tényleg nem akar sokat újítani, de nem vagyunk azért teljesen nyugodtak. Mindenesetre a játék rendezője, Roland Lesterlin elmondta, hogy bolondosnak tartja a játékmenetet. „Amikor próbálgatjuk, mit nyújt a világ, mindig előjön, hogy 'játszadozom a fizikával, valakit egy falhoz kötöztem, mellé egy autót, és az egész felrobbant', na, az egyszerűen jópofa. Ha emellé egy komoly sztorit raknánk, nem illenének össze, úgyhogy a sztori is hasonlóan humoros.”
 


A csapat már alig várja, hogy az elkészült projektet bemutathassa, de erre pár hónapig még biztosan nem kerül sor. A Just Cause 3 megjelenését 2015 végére tervezik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)