Hirdetés

Megint bajba kerülhetnek a torrentezők egy nemzetközi egyezmény miatt

|

Egy nemrég elfogadott nemzetközi egyezmény alapján több ország internetszolgáltatóit is arra ösztönözhetik, hogy kiadja azok adatait, akik jogvédett tartalmakat töltenek le. Magyarország nem írta alá az egyezményt, de ez nem jelenti azt, hogy nem érint minket.

Hirdetés

A különböző tartalomgyártók minden alkalommal frusztráltan nézik a torrentezési toplistákat, de az utóbbi években nagyon úgy tűnt, hogy nincs hatásos módszerük a kalózkodás visszaszorítására. Ennek ellenére megint tesznek egy próbát, ezúttal egy nemzetközi kereskedelmi egyezmény részeként.

A Trans-Pacific Partnership (vagy röviden TPP) szellemi tulajdonokra vonatkozó része alapján nem a torrentoldalakra mennének rá, ahogy például idén februárban történt, hanem a kétezres évek elejéhez hasonlóan megint az egyéni letöltőket vennék elő.

A Wikileaks által közzétett dokumentumok és elemzés alapján úgy tűnik, hogy ezúttal az internetszolgáltatóknak kéne jelenteniük, ha azt észlelik, valaki jogsértő tartalmakat tölt le.

Ez önmagában az egyezmény elfogadása után nem lenne kötelező, de a szövegben az áll, hogy olyan jogszabályi környezetet kell kialakítania az egyezményt elfogadó államoknak, ami a kalózok kiadására ösztönzi a szolgáltatókat.

Ahogy az egyezmény neve is mutatja, az aláírók között alapvetően a Csendes-óceán térségében lévő országok találhatóak, de például ha egy amerikai, kanadai, vagy ausztrál szerverre felkerülnek a mi adataink is, amik kalózkodáshoz köthetőek, ezeket is kiadhatják az ottani szolgáltatók. Ráadásul az oldalak esetleges megszünésének vagy gyengülésének hatásait itthon is megérezheti majd a közösség, amely most fellélegzett, hogy hazánk nem írta alá a TPP egyezményt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)