Kazuo Hirai jelenleg Consumer Products & Services Group elnöke a Sonynál. Tudjátok, ő szokta bemutatni az új Sony konzolokat.
A Vita esetében is így történt - szóval Kazuo Hirai igazándiból egyfajta arca a Sony fogyasztóknak szánt termékeket előállító divíziójának.
Április elsejétől azonban ő lesz a gigász, az egész Sony első embere a távozó Sir Howard Stringer helyett. Tegnap, egy befektetői beszélgetésen nyilatkozott a (hamarosan) új igazgató és elmondta, hogy a harmadik üzleti negyedévben 6,5 millió PS3 kelt el, 200000-el több, mint tavaly ilyenkor. PS3 szoftverből 66,2 millió példányt adtak el, amely 13%-os növekedés a tavalyi, hasonló időszak 57,6 millió példányához képest. A PSP adatai. 2,4 milliós hardver eladás (800000-el kevesebb, mint tavaly), PS2 1,2 milliós hardver eladás (900000-el kevesebb, mint tavaly). PSP szoftverből 5,1 millióval kevesebbet adtak el (ez évben 11,4 millió, tavaly 16,5 millió), PS2 szoftverből 2,8 milliós volt a csökkenés 5,3 millióról (tavaly) 2,5 millióra. A Vita adatairól egyelőre nem ejtett szót.
Emellett a befektetőknek szóló tájékoztatóban kiemelte, hogy a Sony három "karja" fog sokat fejlődni az elkövetkező évben: ezek a gaming, a digitális képfeldolgozás (videókamerák főleg) és a telefonok - ezek közül is a gaming esetében az a cél, hogy a Sony újra piacvezető legyen hamarosan. Reméljük ez sok jó játékkal és olcsóbb PS konzolokkal jár majd.