Kemény legények őszintén - Aerosmith

Kapcsolódó játékok: Aerosmith - Walk This Way

NatashaK 2010. január 18. 12:45

Azt hiszed, mindent tudsz a világ egyik legnagyobb rockegyüttesről?

"Köszönjük szépen, hölgyeim és uraim. Most egy rövid instrumentális szám következik, előadja gitáron a fantasztikus Joe Perry és Brad Whitford. A szám címe: Nem akarunk megdugni titeket, csak a kajátokra fáj a fogunk." Döbbent csend állt be a teremben, senki sem nevetett a poénomon. Ám a buli után Clive Davis, a Columbia kiadó elnöke megfogta a karom, egy kicsit megszorította, s azt mondta:
"Steven, ugye tudod, hogy belőled hatalmas sztár lesz?" /Steven Tyler/


Már 60 éve a pályán!

Kik is ők?

Úgy hiszem, a legtöbben már hallottatok az Aerosmith-ről, még ha nem feltétlenül tudjátok is, hogy ők voltak azok. Liv Tyler, a népszerű Crazy című dal és még a Guns 'N' Roses is hozzájuk kapcsolható. Ugyanis bár több mint 40 éve vannak színpadon, kitartásuk és zenei érzékük jóvoltából még ma is keresettnek számítanak.

Ahhoz képest, hogy 60 felettiek, elég jól tartják magukat - és bár rengeteg elvonón vannak túl, ráadásul az a hír járta nemrégiben, hogy Steven (az énekes) otthagyja a bandát szólókarrier reményében, remélem, még sokat hallhatjuk őket és újra eljönnek Magyarországra is koncertezni.

Sikerük titka

Persze megújulási képesség, változatosság és a lehetőségek kiaknázása nélkül nem itt tartanának. Bevallom, csak akkor ismertem meg a bandát, amikor végigjátszottam a Guitar Hero Aerosmith nevű, ritmusérzékre épülő játékot: Steven mozgása és Joe Perry gitárjátéka olyannyira megbabonázott, hogy egy csapásra a rajongójuk lettem, de ezzel szerintem nem vagyok egyedül.

Az Aerosmith képes olyan új dolgokba vágni, amik segítségével csak tovább terjed a hírük: felvették a versenyt az MTV-ben szereplő, hozzájuk képest kis csirának számító együttesekkel. Sikeresen leszoktak a drogokról és az alkoholról. Néger rapbandával álltak össze egy szám erejéig - ami akkoriban még példa nélküli volt. Épp emiatt népszerűek még ma is.

Ismerd meg a bandát!

A régen csak Rolling Stones-kópiának emlegetett együttes életrajzát, az Aerosmith - Walk This Way-t Stephen Davis a tagok segítségével hozta létre. Három részből állították össze a művet: az Aerosmith-ről megjelent újságcikk-részletek mellett a bandatagok, közeli hozzátartozóik és az együttes útját egyengető legfontosabb személyek visszaemlékezései is tarkítják a kötetet. Emellett a szerző olyan részeket is beszúrt a fontosabb fejezetek közé, melyek segítségével át tudjuk látni az akkori zeneipar helyzetét, a kortárs zenészek csoportjait és az Aerosmith-t meghatározó tényeket.


Stephen Davis: Aerosmith - Walk This Way

Épp e hármas szerkezet jóvoltából kapunk teljes képet az együttesről. Megtudjuk, ki volt a "rossz", hogy viszonyultak a tagok az egymás hülyeségeihez, mik igazak a pletykákból. Olyan közelinek érezzük magunkhoz a bandát, mintha egy beszélgetés kellős-közepén ülnénk és csak hallgatnánk a híresebbnél híresebb emberek monológját. Ezt a hatást pedig nem tudja egy átlagos életrajz-kötet hozni.

(Egyedüli gondom a helyenként értelmetlenül lefordított szöveg és a sok helyesírási hiba volt. Ezen kívül nagyon jót szórakoztam, bár hiányoltam a színes képekből álló fotósorozatot.)

Aerosmith-re fel!

A könyv által korrekt képet kapunk nem csak az együttesről, hanem a korszak zenei színtereiről, jellegzetességeiről. Mindenkinek ajánlom, akit csak érdekel egy bohém, mégis vicces társaság története. Utána pedig zenehallgatásra fel!

    Pro:
  • nem csak a tagok, hanem hozzátartozóik, barátaik is mesélnek
  • képet kapunk a korszak zenei jellegzetességeiről is
  • humor, kacagás, hírnév, keserűség - ez mind a bandához tartozik
    Kontra:
  • túl sok a helyesírási hiba
9

Címkék: lezser, könyv, 2008, zene, életrajz, rock, szórakoztató, olvasmány


Kemény legények őszintén - Aerosmith - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
hunocsi (2010. április 10. 19:50)
Inaktív)
...válasz koczika16 18. kommentre:
 
Nekem is. Nem a legjobbak, de van pár jó számuk
36
Maximas (2010. február 03. 23:30)
Inaktív)
MAMA KIN!!!!! :D guns, aero örökké:D
35
Angalet (2010. január 27. 22:06)
Jack Bauer (10/10)
A kedvenc számom az Aerosmith-től a Crazy című szám.
Igaz nem is sok számukat ismerem LOL
34
asztalos000 (2010. január 27. 07:17)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Cadaver01 32. kommentre:
 
Helyes megálapitás.Mégegy favoritot MANOWAR.
33
Cadaver01 (2010. január 25. 02:08)
Inaktív)
...válasz Zolika4 31. kommentre:
 
Tankcsapda? Hehehe! A legótvarabb, agyonhypelt gagyi poprock, ótvar szövegek, három kvintből álló "zene", Motörhed-másolás ezerrel, lopkovics témák satöbbi. Metallica elk*rvult, Guns már nincs, AC/DC Bon Scottal volt csak jó. A Black Sabbath és a Zeppelin elég jók, régebben még a Rammstein is egész jó volt. A Slipknot egy MTV reklámbaromság, Breaking Benjaminról még nem hallottam. Na ezt megasszondtam.
32
Zolika4 (2010. január 23. 18:54)
Inaktív)
Na de akkor: metallica, g n r, tankcsapda, ac/dc, black sabbath, led zeppelin, breaking benjamin, rammstein(bár más műfaj) slipknot!
31
Zolika4 (2010. január 23. 18:52)
Inaktív)
Igen, te tudod a tutit:D
30
Zolika4 (2010. január 23. 18:51)
Inaktív)
Ez az egész ES annyira "gagyirock" hogy az már fáj...
29
kicsicaca (2010. január 23. 13:07)
Jack Bauer (10/10)
...válasz asztalos000 26. kommentre:
 
Véres vagy májas?
28
Fabe (2010. január 22. 21:29)
Inaktív)
...válasz kemotox 14. kommentre:
 
akkor folytatom én : vagy nirvana-s :D .

Off:Kemotox-jó kis név,ez volt a régi bandám neve :D
27
asztalos000 (2010. január 21. 17:01)
Jack Bauer (10/10)
...válasz kicsicaca 25. kommentre:
 
Elnézést kérek roszúl fejeztem ki magam, hurkalé rock .
26
kicsicaca (2010. január 21. 14:04)
Jack Bauer (10/10)
...válasz asztalos000 24. kommentre:
 
Azért egy 40 éve működő bandát nem neveznék "divatnak"...
25
asztalos000 (2010. január 20. 08:10)
Jack Bauer (10/10)
Black Sabbath na ők a kemények az Aerosmith csak divat rock.Ja ne feldkezem el megemlíteni az AC/DC-se.
24
Hiei91 (2010. január 19. 19:10)
Inaktív)
szerintem a világ egyik legjobb bandája...és az Armageddon főcímdalát is ők csinálták
23
kicsicaca (2010. január 19. 14:43)
Jack Bauer (10/10)
Én a Nine Lives albumnál szerettem meg őket,akkor volt is egy launch party egy klubban.És ott ittam életem első sörét is ,mert adtak egy 0,33-ast a bejáratnál mindenkinek.Szóval szép emlék...
22
Spyro (2010. január 19. 00:13)
Jack Bauer (10/10)
slipknotboy (2010. január 18. 21:23)
Jack Bauer (10/10)
Régi kedvenc bandám
20
kemotox (2010. január 18. 20:55)
Inaktív)
...válasz koczika16 18. kommentre:
 
train kept a rollin' nál nincs jobb :P még ha nem is ő számuk.. :D
19
koczika16 (2010. január 18. 20:16)
Inaktív)
Kedvenc számom tőlük a Dream On
18
Mike_rem (2010. január 18. 18:31)
Adama admirális (8/10)
...válasz Gyu 1. kommentre:
 
Teljes egyetértés a részemről!!!
17
Oldal: 1 | 2 | következő... |

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Akryls feeling movie
Egy nagyon hangulatos videó egy civilizáció kifejlődéséről, egészen a kezdetektől.

Videó lejátszása

Need for Speed Shift (Platinum)

7.190 Ft

AJÁNLOTT JÁTÉKOK

AKTUÁLIS!

A Blizzard reklámokat tenne a játékokba - jó ötlet?

2012. február 08. 09:30

A Blizzard készülő MMO-jában találkozhatunk majd nem feltétlenül odaillő reklámokkal is. Hova vezethet mindez?

Medal of Honor 2 bejelentés hamarosan?

Jó Reggelt! 2012.02.07.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix