Hirdetés

Két szerkesztőnknek repülni kellett

|

Történelmi pillanat amikor két szerkesztőnk úgy emelkedik a levegőbe, hogy csak az egyikük utas, mert másikuk maga a pilóta. Túlélték, még a SZIN-re is sikerült ellátogatni utána.

Hirdetés

Szeged a napfény városa, de nem csak nappal van élet, ahogyan ezt az idei Szegedi Ifjúsági Napok újfent igazolta. EndreMan barátunk el is utazott a Dél-Alföldre, hogy a Tisza mellett bulizó fiatalok között próbálja elsiratni fiatalságát, de ha már ott volt, kilátogatott RG-hez is a reptérre, aki azonmód gépbe ültette és fentről is megnézték a rendezvényt. Ha pedig már mindenki ott volt, miért is ne legyen erről egy videó?

RG: régi projekt vált valóra és nem titkolom, számomra nagy öröm, hogy a GSO olvasóival is megismertethetjük a motor nélküli repülés élményét. Az időjárás nem volt túl biztató, azért mégis sikerült 2x60 percet a levegőben tölteni, bár Endrét kissé megviselte az egyik manőver, de ettől függetlenül egyértelműen tetszett neki a dolog, amit az alábbi videóban meg is mutat mindenkinek. A repülés után pedig láthatjátok, hogy mi volt a SZIN-en, ahol Bogi próbálta ki magát riporterként, a jókedv széles spektrumán mozgó bulizók között.

EndreMan: a Partyzabálók meghívására mentem a SZIN-re, de ha már Szegeden jártam, nem volt kérdés, hogy élek a lehetőséggel és beülök RG mögé a repülőgépbe. Előtte el sem tudtam képzelni, hogyan maradhat a levegőben egy motor nélküli tárgy (és abban is kételkedtem, hogy RG valóban tud repülőgépet vezetni), de már tudom. Mivel sehová nem megyek kamera nélkül, így a repülést és a SZIN-t egyaránt sikerült dokumentálni és remélem számotokra is érződik a videóból, hogy milyen csodás hétvégét töltöttem Szegeden, ahová már alig várom, hogy ismét visszatérhessek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)