Hirdetés

Ant Simulator - a fejlesztők piára és sztriptízre költötték a pénzt

|

Valóra vált minden kickstarteres támogató rémálma: valaki fogta az összegyűlt pénzt és gyakorlatilag kidobta az ablakon.

Hirdetés

Ezen a ponton már jó néhány kiváló játékot köszönhetünk a kickstarteres közösségi finanszírozásnak, viszont ennyi siker tükrében sem mehetünk el amellett, hogy ennek a megoldásnak megvannak a maga veszélyei, hiszen az ember sosem tudhatja, hogy pontosan kire is bízza rá a pénzét.

Az Ant Simulator is az ígéretesebb független projektek közé tartozott, viszont most a játék programozója, Eric Tereshinski elkaszálta az egészet, ugyanis megtudta, hogy a partnerei loptak a pénzből: "A közelmúltban kiderült, hogy az egykori társaim a cég pénzéből vettek el. Titokban elköltötték az összegyűlt pénz nagyrészét flancos éttermekre és sztriptízbárokra. Ezután vált világossá számomra, hogy nem szeretnék együtt dolgozni ezekkel az emberekkel."

Fontos hozzátenni, hogy a csapat pénze csak részben származik a Kickstarterről, hiszen a projekt maga saját finanszírozású volt. Viszont a játék weboldalán elő lehetett rendelni a játékot, ami miatt Tereshinski már dolgozik azon, hogyan tudná visszaadni a rajongók pénzét. Emellett természetesen rettentően csalódott, amiért így ért véget élete projektje: "Nagyon idegesít, hogy ennyi pénzt buktam el. Egy év munkája repült ki az ablakon, én pedig elvesztettem egy játékot, amit imádtam és amire büszke voltam és szerettem volna kiadni PC-re és PS4-re. Reméltem, hogy ez lehet a játékfejlesztő karrierem első lépése, de most kezdhetem előlről az egészet."

Persze minden éremnek két oldala van, remélhetőleg hamarosan meghallgathatjuk a többi csapattag véleményét is az ügyről. Addig nézzetek utána a játéknak a hivatalos weboldalon, ha még nem ismeritek. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)